Sokat hallani arról, hogy az európai szociáldemokrácia válságban van. Ez a tény tagadhatatlan, egyvalamit mégis mindig elfelejtünk: a világ legélhetőbb városát, Bécset, illetve a világ egyik legélhetőbb országát, Ausztriát szociáldemokraták vezetik. Az összefüggés nem véletlen: Bécs és Ausztria azért tud magas életszínvonalat biztosítani polgárainak, mert az osztrák társadalmi modell alapjait a második világháború után meghatározta a szociáldemokrácia. Nemrégiben jött ki a független Boston Consulting Group (BCG) elemzése a világ 162 országáról: negyvennégy mutató alapján itt Ausztria a negyedik helyre került. Előtte olyan országok állnak, mint Norvégia, Svédország és Hollandia, amelyeket szintén erősen meghatároz(ott) a szocdem jóléti államiság.
Ausztria azonban hiába tartozik a világ élvonalába, megőrzött valamit közép-európai identitásából: a panaszkultúra, az elégedetlenség nem kisebb, mint Szlovákiában, Magyarországon vagy Horvátországban, ahol a polgároknak van is okuk elkeseredettnek lenni. Miközben például a német közéletet a duzzadó gazdasági nacionalizmus és az optimizmus hatja át – alig ejtenek szót arról, hogy a gazdasági csoda nemcsak az eurózónának, hanem a jóléti államnak is jelentős károkat okoz –, Ausztriában az a vélekedés határoz meg mindent, hogy az országban feltétlenül változásokra van szükség. Pedig nem Németország végzett a BCG-lista negyedik helyén.
Immár nem csupán a neoliberális, a magyar Momentumhoz hasonlítható Neos (Új Ausztria) párt, illetve az egykor ugyancsak neoliberális szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) indul harcba az osztrák jóléti állam ellen, Sebastian Kurz elnöklete alatt a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) is egyértelműen liberális irányba mozdult el. Mivel a zöldek éppen mostanság verik szét önmagukat, az egyedüli erő, amely a szociális államiságot védi, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ). Christian Kern vezetésével az SPÖ-nek sikerült tavaly olyan embert a kancellári székbe ültetnie, aki tisztában van e küzdelem jelentőségével. Ugyan jelenleg a néppárti Kurz még népszerűbb, mert az ÖVP ügyesebben pozicionálja magát a menekültválságban, ám a választás nem lefutott Kern számára sem. Az SPÖ-nek egyértelműen rá kell mutatnia arra, hogy a választásokon többről van szó, mint a kancellári posztról. A kérdés az, hogy Ausztria ellen tud-e állni a neoliberális hullámnak.
Christian Kernnek az Európai Unió kapcsán is fontos felismerései vannak. Az osztrák kancellár elsőként látta be a nyugat-európai politikusok közül, hogy a jelenlegi európai integráció a tagállamokat bér- és adóversenybe kényszeríti. Bécsből tisztán felismerhető, hogy az osztrák jóléti állam, amely magas adókból tartja el magát, nem tud fennmaradni és komoly béreket biztosítani, ha az osztrák munkaerőpiacon a nyomorúságos keleti bérek miatt hatalmas számú, alacsonyabb bérigényű magyar, szlovák, román munkás jelenik meg, illetve ha az osztrák cégek éppen az alacsonyabb bérköltségek és adók miatt eleve keletebbre költöznek. Kern szerint az a pozsonyi vagy budapesti politika, amely az adókat folyamatosan csökkenti, a béreket tudatosan lenyomja, felrúgja az európai szolidaritást, és jelentős nyomást helyez a nyugati jóléti államokra. Berlin ez ellen nem tiltakozik, mert a német politika – történetesen az ottani szocdemek, az SPD kezdeményezésére, ami miatt a párt megérdemelten népszerűtlen mind a mai napig – Németországon belül is a bérköltségek csökkentésében érdekelt. A bécsi szociáldemokraták viszont felismerték a problémát: azok az országok, amelyek ragaszkodnak a jóléti államisághoz, Berlin és a kelet-európaiak kettős nyomása közé kerülnek. Ebből a választási kampányban azzal jöhet ki az SPÖ, ha Magyarország és Németország felé mutat, és megkérdezi az osztrák választókat: tényleg így akartok élni? A német színvonal értelemszerűen magasan az európai átlag felett van, de Berlin 2000 óta folyamatosan építi le a jóléti államot, és Wolfgang Schäuble sváb dogmatizmusa miatt nem hajlandó növelni a belső keresletet és kiadási oldalt.
Az őszi osztrák választás tétje tehát legalább olyan nagy, mint a tavaszi franciáé volt. Bécsben most nem kell már attól tartani, hogy EU-ellenes kancellár kerül hatalomra, hiszen a verseny a szocdem Kern és a konzervatív Kurz között zajlik. De az nagyon is lehetséges, hogy Kurzcal olyan politikus lesz a kancellár, aki nem emel határozottan szót – a kelet-európaiak érdekében is – az európai szolidaritás, a jóléti államiság mellett, ahogy azt Christian Kern teszi.
Amikor 2000 és 2006 között tisztán jobboldali kormány volt hatalmon Bécsben, tombolt a neoliberalizmus, és a jóléti államiság számos elemét számolták fel. Az osztrák polgároknak így elemi érdekük fűződik ahhoz, hogy ne hagyják magukat megzavarni a menekültválság vitáitól. A tét pontosan az osztrák jóléti állam, amelyet egyedül Kern véd. Az ő győzelme esély lenne arra, hogy a jóléti államiság ne költséges, kifutó modellnek, múltnak számítson Európában – hanem a jövő lehetőségének.
