Pedig ez tényleg vicc. Csak éppen a groteszk, sötét fajtából, ráadásul fájdalmasan sokáig tart. Tehát: van egy fordítva működő ország, ahol életveszélyes metrókon alig fizető munkahelyekre utazunk. Hónapok alatt el lehet itt tapsolni 170 milliárdot úszóvébére, de nincs ápoló, aki beadná az infúziót, kőműves, aki felépítené a házat, és nem is érdek, hogy jobb bérekkel csábítsák haza a munkaerőt. Ehelyett olcsó ukrán és szerb vendégmunkásokkal próbálják betölteni a megüresedő helyeket.
Ebben a viccbeli országban szitoknak számít a civil és a jogvédő szó, de teljesen normális, hogy a miniszterelnök pereputtya nyer közbeszerzéseket, és egy riadtan hebegő, saját vagyoni helyzetét sem ismerő gázszerelő vásárolja fel a fél magyar sajtót meg az ipari és mezőgazdasági nagyvállalatokat. Kerítéssel tartják távol a mesebeli szörnyet, a vérszopó migráncsot, de az arab befektető már olyan jó fej muszlim, hogy vörös szőnyeggel fogadják, és állami hiteltámogatással vásárolhatja fel Budapest legpatinásabb épületeit.
Ebből a viccbeli országból – nyilván a poén kedvéért – tömegek mennek Angliába, Németországba, Ausztriába a jobb élet reményében, hogy onnan intsenek (be) az itt maradóknak. Az elvándorlók közül a miniszterelnök csak egynek mondta személyesen, hogy gyere haza, jó dolgod lesz itt. Egy dollármilliókat kereső focistáról van szó, aki köszöni, jól megvan az arabok között.
Szóval van ez a kínosan hosszú vicc. A két holland lány nem is nagyon értené, noha nekünk napi rutin. Szereplői vagyunk mind: a holtfáradt pincérnő, a kórházi várótermekben felejtett öregek meg az a hatszázezer ember is, aki megunta a tréfát, és csendben elszivárgott előadás közben. Akik maradnak, talán hallhatják a csattanót is. Kérdés, hogy nevet-e bárki a végén. Már ha belátható időn belül véget ér egyáltalán.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!