Varsó nem felejt

Sok minden érthető és megmagyarázható. Az azonban nem, hogy Lengyelország miért rúg bele szinte minden szomszédjába.

Ha megvizsgáljuk a fenti eseteket, külön-külön mindegyik megmagyarázható. Ugyan a lengyelek oroszfóbiája egyértelmű, és ez átsüt a mostani lépéseken és kijelentéseken is, ám tény, hogy a második világháború kezdetén a szovjet csapatok benyomultak az ország keleti határvidékére. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy Moszkva robbantotta volna ki a világháborút. És bizony sokan elfelejtik azt is, hogy a Molotov–Ribbentrop-paktum előtt jól felfogott érdekből már fél Európa, köztük Varsó szintén igyekezett kiegyezni Hitlerrel. Az is igaz ugyanakkor, hogy Varsónak van mit felhánytorgatnia a történelemben Moszkvának. S viszont is, de ez nem kisebbíti a lengyel sérelmeket. Varsó joggal kérheti számon azt is, hogy Nyugat-Európának mindig is természetes volt e régió országainak függő helyzete, és súlyos felelősség terheli mások mellett Lengyelország fejlődésének lassúságáért, periferizálódásáért. Mint ahogy joga van tudatosítani azt is, hogy a hitleri Németország milyen anyagi, emberi és morális károkat okozott neki. Tudatosítani, de nem többet. Abban is igaza van a PiS vezette kormánynak, hogy a nacionalista mámorában mindenről elfeledkező Ukrajnát immár két éve emlékezteti a múltban elkövetett bűnökre, a volinyi mészárlásra és egyebekre. Persze ezzel egy időben arra is érdemes lenne a varsói elitnek gondolnia, hogy milyen sérelmei lehetnek a lengyelekkel szemben a keleti szomszédoknak. Mert bizony amikor tehette, a történelmi Lengyelország sem volt makulátlan. Ettől függetlenül a lengyeleknek papírjuk van még a fóbiáikra is.

Ennek ellenére joggal merül hát fel a kérdés, miért e múltba nézés, a múlt bűneinek ilyen látványos előrángatása. Egyrészről látni kell, hogy a jobboldali kormányok Közép-Európában mindig is hajlamosabbak voltak erre. De az is igaz, hogy Lengyelországban mindig is élőbb volt a történelem. E téren is korábban kezdődött például a rendszerváltás, mint Magyarországon, ahol mély gyökereket eresztett a kádári elhallgatás, a felejtés politikája. Ma is sokan gondolják, hogy nem kell beszélni a múltról, míg a lengyel társadalomban a történelem mélyebben beágyazódott. Így aztán azon sem lepődhetnénk meg, ha e tényt kihasználva mostani szorult helyzetében a PiS a sérelmi politizálás felturbózásával próbálná összezárni a sorait.

Sok minden érthető és megmagyarázható. Az azonban nem, hogy az intermarium gondolatának felélesztésével, a Három Tenger Kezdeményezéssel éppen regionális összefogást gründoló Lengyelország miért rúg bele szinte minden szomszédjába. Ezzel ugyanis megint csak a közép-európai nacionalizmust saját céljaira, így például Oroszország feltartóztatására kihasználó fő pártfogója, Amerika jár jól, míg Varsó regionális középhatalmi ambícióinak ez a politizálás finoman szólva sem tesz jót.