Richard Pipes hivatkozott műve nagy vitát kavart, elsősorban amiatt, mert a bolsevik diktatúrát más modern elnyomó rendszerek, kiváltképp a nácizmus ihletőjeként, előképeként írta le. A kommunizmus apologétái szerint a célok nemesek voltak, ám előbb a körülmények – polgárháború, idegen beavatkozás –, majd a sztálini terror kisiklatták a folyamatot. Csakhogy a terror az első pillanattól a lenini politika szerves része volt. A magasztos célok pedig gyakran a valódi szándék leplezését szolgálták: így fordult át igen rövid idő alatt az önigazgató társadalom ideája ellentétébe, s vált a totális (párt)állami ellenőrzés a meggyilkolt cár alatt is ismeretlen gyakorlattá. A polgárság csíráinak és a hagyományos paraszti társadalom elpusztításával végrehajtott modernizáció pedig sok millió áldozattal és generációk életének megnyomorításával járt.
Bár a kommunista rendszer különféle mutánsai ma is jelen vannak (Kína, Észak-Korea, Kuba stb.), a történelmi kísérlet több mint negyedszázada elbukott. Egy szemvillanás alatt porladt el, amit oly sokan örökkévalónak hittek. Hogy tanult-e a történtekből bármit is az emberiség, nem tudom. De azért jó dolog, hogy mi már múlt időben beszélhetünk erről a világról.
