Erdélyi Zsuzsanna a magyar folklorisztika egyik legnagyobb hatású kutatója volt. Karrierje a Külügyminisztérium sajtóosztályán töltött évek után Lajtha László népzenei kutatócsoportjában vett új irányt az 1950-es évek elején. Sok év távlatából visszatekintve úgy látta, „ennek így kellett lennie”, hiszen itt találta meg hivatását. 1963-tól a Néprajzi Múzeum népzenei osztályán, majd 1971-től 1987-ig a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi kutatócsoportjában dolgozott. Szöveggyűjtési tevékenysége több tízezer, addig csupán szájhagyomány útján őrzött emlékkel gazdagította a magyar vallásosszöveg-hagyományt. Számtalan publikációja mellett 1980-ban létrehozta az esztergomi Keresztény Múzeum népivallásosság-gyűjteményét, amely ez év januárja óta már az ő nevét viseli.
Elmondása szerint minden 1968-ban, egy havas délutánon vette kezdetét a nagyberényi szőlőhegyen, amikor a 98 éves Ruzics nénitől először hallotta a pénteki imát. Ekkor Erdélyi Zsuzsanna számára az addigi szájhagyományozó népi kultúra adatrögzítése egyszeriben értékmentő küldetéssé vált. Ennek az élethosszig tartó küldetésnek a tudományos eredményeit tárja az olvasó elé a kötet a késő középkori magyar spirituális-szakrális megnyilatkozásokhoz fűződő tanulmányok formájában. Bevezetőjében a szerző megosztja az előzetes ismeretként szükséges információkat az olvasóval, ezáltal segítve a szakrális népi szövegek világának felfedezését.
A kötet nyitótanulmánya a magyar népköltészet színszimbolikájával kapcsolatos észrevételeket oszt meg. A színek a képes beszéd eszközeiként, a nép „második nyelveként” elevenednek meg előttünk, számtalan idézettel illusztrálva. A második tanulmány egy 1968-ban gyűjtött, Názáretbeli Jézus, zsidóknak királa kezdetű szöveget vizsgál. Ennek a forrásnak a feltárásán keresztül képet kapunk népköltészetünk archaikus és középkori elemeinek előfordulásáról. A szerzői alaposságot jól példázza, hogy az áttekinthető jegyzetek és terjedelmes függelékek mellett Erdélyi megállapításainak tudományos utóéletét is közreadja a kötet Ortutay Gyula, Pais Dezső, Mezey László, Holl Béla és Juhász Ferenc írásaival.
A könyv további fejezeteiben változatos témák sora kínál elsőrendű olvasmányt. Figyelmet kap a középkori irodalom és zene mint a liturgikus néphagyományunk eleme, valamint az archaikus imádságok és az evangélikus hagyományok köre. Megismerhetjük a polihisztor parasztember, Gáspár Simon Antal naplótöredékeit, amelyek életepizódokban villantják fel az 1941–1944 közötti időszak drámai eseményeit. Olvashatunk továbbá a folklór, a szent költészet és irodalomtörténet kapcsolatáról, a kéziratok és a történeti előképek jelentőségéről, a búcsújárás szokásáról éppúgy, mint a népi hit jellemzőiről és az istentapasztalatról.
Az utolsó oldalakon Erdélyi visszaemlékezéseiben felvázolja néhány kortársa portréját. Megidézi nagyapja, Erdélyi János irodalomtörténész alakját és Arany Jánoshoz fűződő kapcsolatát. Emléket állít egykori mentorának és kollégájának, Lajtha László zeneszerzőnek és népzenekutatónak. Személyes hangon szól a „legszögedibb szögediről”, Bálint Sándorról és a csángók neves kutatójáról, Domokos Pál Péterről, valamint Jancsó Adrienne és Török Erzsébet Kossuth-díjas művésznőkről. Végül Erdélyi Zsuzsanna rövid életrajza és hosszú publikációs jegyzéke adja a zárszót ehhez a különleges testamentumhoz.
Méltóságteljes kiegészítése ez a kötet a Hegyet hágék, lőtőt lépék és a „ századokon át paptalanúl ” antológiáknak, amelyek elkalauzolták olvasóikat a magyar néplélek múltjába. Sajátos értéke a műnek, hogy a múltba tekintést a szövegállomány feltárásának lépéseivel fűzi öszsze, és kitekint az európai viszonylatokra is. Erdélyi önzetlenül osztja meg a megtalálás örömét, a feltárás szenvedélyét és hagyományozza át a megőrzés felelősségét. A kötet a magyar néprajz és népi vallásosság iránt érdeklődők számára kötelező olvasmány.
(Erdélyi Zsuzsanna: Múltunk íratlan lírája – Az archaikus népi imádság műfaj háttérvilága. Kalligram, Pozsony, 2015. Ára: 5000 forint.)
