A The New York Times bestsellerei között és Franciaországban is sikeres A macskavendég című regény az Európa Könyvkiadó jóvoltából, Nagy Anita fordításában végre magyarul is olvasható. Szerzője az 1950-ben született japán Hiraide Takasi, aki korábban költőként volt ismert, ez az első regénye. A Nobel-díjas Óe Kenzaburó szerint valósággal ragyog ez a könyv, erénye a szokatlan bensőségesség ábrázolása, amellyel egy gyermektelen harmincas házaspár fogadja vendégét: egy misztikus, nem mindennapi macskát.
A regénytér lényegi része egy Tokióhoz közeli bérelt, hagyományos lakrész és az azt körülvevő, kiotói tervező által kialakított japánkert. Ennek közepén érzi igazán elemében magát a kert lelkét megtestesítő macska, Csibi. Nevének jelentése: kicsi. Jelentősége annál nagyobb, különösen a feleség életében, de az elbeszélő férj is tisztelettudó japán mértékletességgel fogadja szívébe a vendéget, a barátot, az ajándékot, amely emlékezteti a 720-ban keletkezett japán krónikában, a Nihonsokiban felbukkanó „éteri teremtményre”, a vadászat istenére. A szövegben felbukkanó Villámvadászat című műalkotás-sorozat „ragadja meg azt a közeget, melyben élettel megtelve vibrálnak a színek, miután megszülettek az anyagból és a levegőből, és képpé alakultak.” Ezt valósítja meg Csibi, mikor villámgyorsan szalad föl a kerti fákra, mintha villámokra vadászna.
Mint azt az értelmezésben segítségemre siető japán ismerőseimtől megtudtam: a side villám formájú, szent helyet jelölő papírlap, amelyet a sintó rituálékban használnak. Ennek alakja emlékeztet a Japánban, e regénybeli kertben is megtalálható gyertyánfa levelére, ezért a gyertyán japánul ugyancsak a side nevet kapta. A villám a hiedelem szerint elűzi a gonoszt, egyúttal elősegíti a bő rizstermést.
Ez az olvasmány a szimbólumok gazdagságától lett ragyogó. „Az írásra is igaz, hogy válogatás nélkül átlépi a birtokhatárokat”, mint ez a macska. Vendég, nem saját kedvenc, ezért nem teljesen megismerhető jelenség, akár egy sintó szellem. Az utóbbi figyelmének felhívására szolgál a macska nyakában lévő csengettyű, ami nem mellesleg elriasztja az egereket. A legyeket pofozó Csibi hátára tapadó szilvavirág szirmai a kora tavasz jelképei, de fogalomkörébe tartozik a halálba menés, egyúttal az onnan visszatérés is. A homályos körülmények közt eltűnt macska állítólagos sírja – a szomszéd szerint – a „gyertyán árnyékában zöldellő kis fenyő tövében” már duplán szimbolikus: a sintó gyertyán alatt a fenyő a hosszú életet idézi. Ahogy Murakami Haruki több művében a távozó macska nyomába a magány lép, úgy itt is: „egyedül álldogáltam a kertben, melyből eltűnt a bácsi is, a néni is, a feleségem is meg az a macska is, de még jómagam is”.
„Első pillantásra lebegő felhőfoszlánynak tűnt” – szól a kezdőmondat – utalva a macska égi származására. Csibi úgy lépett az életükbe, ahogy az áramlat az ablakon. „Az áramlattal együtt azonban akkor belopózott valami más is, amit sorsnak nevezhetünk”. Niccolò Machiavellitől A fejedelem 25. fejezetét idézi, amely szerint „míg szabad akaratunk van, a szerencse felerészben ura tetteinknek, a másik felét önnön erőnk mozgatja”. Ez nevezhető sorsnak, mely folyóhoz hasonlatosnak neveztetik az 1513 körül írt szövegben. Ahogy itt is: „a teliholdnak tűnő hold fénye széles fehér folyóként hömpölygött be”. A telihold a létben önmagát felismerő, a külvilággal összhangban élő, de a halál jelölője is. Az elköltöző pár Főnővérben, a Csibire hasonlító, de hétköznapi állatban megtalálja a saját macskáját, amiben felfedezhető a többször megjelenő visszatérés motívuma. Ám a különleges vendég hiánya pótolhatatlan marad.
Hiraide Takasi kisregénye japánkertre emlékeztető, mesterien megalkotott mikrokozmosz, ahol az események zaja helyett a csöndes szemlélődésben tárul fel a sors valódi természete.
