Mintegy hetven minőségi bort kínálnak Erdélyből és a Kárpátokon túlról, beleértve a szintén Ópáloson gazdálkodó Balla Géza számos tételét. Kimérve 14 bort adnak. A sörök nagyipariak, a tömények között akad több kiemelkedő nedű, főként a gyümölcspárlatok és a whiskyk között.
Az árak értékarányosak. Előételek 1200 és 3400, főételek 3500 és 4500 forint között kaphatók. Az étlapon a kézirat lezárásakor, 2021 szeptemberében szereplő egyetlen leves 1600, a desszertek egységesen 1500 forintba kerülnek.
A kiszolgálás udvarias, de személytelen. Ételeinkre közel egy órát kellett várni.
A szép roséra sütött kacsamellet konfitált, majd kicsontozott és krokett formában tányérra került combbal, sütőtökpürével, sült céklával és piros áfonya mártással körítették. Szépen tálalt, jól sikerült, harmonikus tányér. A báránybélszínt a combról lefejtett, téglatest alakra formázott hússal, padlizsánpürével, sült padlizsánnal, jó ízű pecsenyemártással és fava babbal tálalták. A főelem ízletes volt, a comb kissé száraz, a padlizsánpüré nem meggyőző, ezzel együtt a régióra jellemző vendéglátás színvonalát messze meghaladó tányér volt ez is. Ropogós és ízletes volt a rosé szűzzel társított sertéscsászár, amit birs-chutney-val, sült paszternák- és almás zellerpürével kínáltak. Komplex, ügyesen megkomponált tányér volt ez is, bár a chutney még tökéletesíthető. A főelemek viszont jól sikerültek.
A Roca Bruna nem véletlenül vált az aradi ínyencek kedvenc egységévé – évek óta stabil minőséget hoz, kölcsönöz valamit a fine diningból, koncepcióban, tálalásban, de akik jól akarnak lakni egyetlen főétellel, azok sem távoznak csalódottan.
A fotók a szerző felvételei























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!