A magyar gasztronómia csúcsszegmensén belül a kétezres évek első évtizedének második felében indult el egy nagyon komoly, egyre gyorsuló erjedés. Olyan kiemelkedő helyek nyitották meg kapuikat, mint a Costes, az Onyx, a Bábel, a Csalogány 26, az Olimpia, a Gold bisztró, megjelent a Kulináris Charta, a „gasztro-forralom” alapdokumentuma, megjelent az első komoly szakmai jellegű étteremkalauz az Alexandra gondozásában, amit a kiadó a nevére vett, megszervezésre került a „Hagyomány és evolúció” szakácsverseny.
Utóbbit két ízben is nyert Széll Tamás, az Onyx sous chefje nyerte meg, ekkor tanultam meg a nevét, mint a Bűvös szakács blog és a Molnár B. Tamás – Bittera Dóra páros írásainak rendszeres olvasója.
A jeles séffel a Budai Gourmet fesztiválon találkoztunk először 2008-ban, amikor egy borjúláb carpaccioval nyűgözte le közönségét. Néhány mondatot is váltottunk, szerettem benne, hogy semmi sztárallűr nem lengte körbe. Midőn az Onyx étteremben találkoztunk, csak erősödött bennem ez az érzés: a siker sikerre halmozó fiatal séfet a szakmai alázat mozgatja.
Mindezek után el lehet képzelni az örömöt, amit barátaimmal, családommal – s vélhetően a gasztronómia iránt érdeklődő teljes magyar közösséggel - együtt éreztem, amikor magyar versenyzőként a Bocuse D’Or 2016-os, Budapesten megtartott Európai döntőjén Széll Tamás első helyen végzett. Sosem voltam focidrukker, de ilyesmit érezhet egy rajongó, ha győz a csapata az E.B.-n.
Ezek után sokakat meglephetett, engem biztosan, hogy feleségével Szulló Szabinával együtt a sztárséf elhagyta az Onyx éttermet, saját útra lépett, a magyar gasztronómia pezsgő fellegvárában, a Belvárosi piacon Stand25 néven nyitott bisztrót, majd fine dining éttermet is, ami a Stand nevet kapta. Utóbbi egyből elnyerte a Michelin csillagot és sorozatban háromszor első helyezett lett a Dining Guide Top 100-as kiadványában.

A Stand25 még a Belvárosi Piac járvány okozta bezárása előtt az Attila útra költözött a Huszár Krisztián nevével fémjelzett Fáma helyére. Az új helyszín elegánsabb, otthonosabb, meghittebb a korábbinál.