– És Kapás Boglárka?
– Reméljük, ő is. Az edzésmunkája alapján erre minden esélye megvan. Bogi bátor: ki meri mondani, hogy érmet akar nyerni Rióban, és ez reális célkitűzés.
– Nem nyomasztja a teher, hogy az ő számaiban indul a már-már legyőzhetetlen Katie Ledecky?
– Szó sincs erről! Bogi tudja, hogy nem Ledeckyvel kell megküzdenie a medencében, hanem a mezőnnyel, így is készül az előtte álló feladatokra. Más kérdés, hogy ha versenyre késztetné, akkor az mit váltana ki belőle.
– Gyurta Gergely nemrég tért haza Franciaországból, és csatlakozott a csoporthoz. Ő milyen állapotban van?
– Biztató formában úszik, jó teljesítményt nyújtott az edzéseken. Az ő esetében is csak annyit tudok mondani, hogy meglátjuk, mindez mire lesz elég Rióban.
– Az olimpiai úszódöntőket magyar idő szerint késő este rendezik. Hogyan készülnek erre?
– Alapesetben a délutáni edzéseket fél öttől fél hétig tartjuk. Az utóbbi hetekben volt egy kis eltérés: este héttől kilencig tartott a foglalkozás. A felkészülés legnagyobb részét Hódmezővásárhelyen végeztük, a gyorsítás, a frissítés, a formába hozás viszont áttevődött a budapesti Tüskecsarnokba.
– Aláírná most, ha a tanítványai két éremmel térnek haza az olimpiáról?
– Dani és Bogi éremesélyes, és nagyon drukkolok a négyszer 200-as női gyorsváltónak, hogy felállhassanak a dobogóra. Az érmek színét nem szeretném előre meghatározni. Ez nem játék, Rióban kőkemény versenyek lesznek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!