S vajon ki feledné Növényi Norbert nagyszerű alakítását és bírócsókját a moszkvai birkózószőnyegen 1980-ban?
A rendszerváltás hajnalán rendezték a szöuli olimpiát 1988-ban. Érdekesség, hogy az akkori bajnokok jelentős része ma a magyar olimpiai mozgalom meghatározó alakjai. A lólengés győztese, Borkai Zsolt jelenleg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, az öttusacsapat tagja, Fábián László a riói csapatvezető. A szovjetek ellen 8-4-es hátrányból visszakapaszkodó kardcsapat tagja, Szabó Bence a MOB főtitkára. A dél-koreai olimpián tűnt fel az akkor 14 éves Egérke, azaz Egerszegi Krisztina, aki az NDK-s izomkolosszusok mellett az első helyig siklott hátúszásban. A szöuli medencében mindkét számában világcsúccsal győzött a vegyes úszás legendája, Darnyi Tamás.
Négy év múlva Barcelonában is az úszók voltak meghatározók: a Darnyi, Egerszegi kettős a tizenegyből öt aranyat nyert. Negyven évvel Papp László melbourne-i győzelme után 1996-ban, Atlantában szereztünk ismét aranyat ökölvívásban, Kovács Kokó Istvánt senkinek sem kell bemutatni. Sydneyben indult a magyar férfivízilabda-válogatott hármas sorozata: Kemény Dénes szövetségi kapitány vezetésével 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is győzött a pólócsapat. A 2000-es játékokon négy aranyéremmel minden idők legjobb magyar szereplésével rukkoltak ki a kajakosok. Sydneyből emlékszünk a Csenge nevű kislányától nehezen búcsúzó párbajtőröző Nagy Tímea aranyérmére, Titi megvédte a címét Athénben.
A görög fővárosban a magyar női öttusasport első olimpiai aranyát Vörös Zsuzsanna nyerte. Pekingben a vizes sportolók arattak: két kajak-kenu arany mellett a férfipólócsapat is első lett. Cseh László egymaga nyert három ezüstérmet, mindannyiszor az amerikai zseni, Michael Phelps előzte meg. Négy éve Londonban nyolc magyar aranyból ötöt szereztek a kajakosok és az úszók, élete harmadik olimpiáján Gyurta Dániel győzött 200 méteres mellúszásban, és a máig utolsó, a 168. – ahogy az első – magyar arany nyílt vízi úszásban született, Risztov Éva győzött tíz kilométeren. Vajon ki nyeri Rióban a következő magyar olimpiai aranyérmet?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!