– Mi járatban van Rióban? Szurkolni jött?
– Nagyon kedves felkérést kaptam, hogy legyek a magyar olimpiai pályázat nagykövete a kampány idején, és én ezt nagyon szívesen elfogadtam. Izgatottan utaztam ide, mert még sohasem láttam közelről olimpiát, hihetetlenül jó érzés közelről látni, mit sikerülhet majd nekünk is megrendezni, ha jövő szeptemberben ránk nézve kedvezően dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Természetesen próbálom kihasználni a nemzetközi kapcsolataimat a magyar pályázat érdekében, fontos lenne minél szélesebb körben megismertetni a terveinket, miért szeretnénk mi ötkarikás játékokat rendezni.
– Hogy tetszik az olimpia?
– El vagyok ragadtatva, lenyűgöz az, amit itt látok. Mindig nagyon tetszik, ha sok nemzet tagjai találkoznak egymással, szeretem a sokszínűséget, és az olimpia ilyen. Szívmelengető az itt tapasztalható baráti hangulat, felemelő, hogy ötméterenként más és más nyelven beszélnek az emberek, közben békésen töltik együtt az időt.
– Volt már szemtanúja magyar győzelemnek?
– Igen, hétfőn a női vízilabdán. Hősies küzdelem volt, az utolsó pillanatig szurkoltunk, és amikor meglett a továbbjutásunk, nagyon boldog voltam.
– Aranyérmes sikert látott már a helyszínen?
– Nem, mert sajnos az első héten nem voltam itt, kedd délelőtt pedig, amikor a kajakos női páros győzött, nem értem rá, a pályázattal kapcsolatos teendőket kellett intéznem. Ám őszintén remélem, hamarosan én is valamelyik helyszínen ünnepelhetek meg legalább egy magyar olimpiai bajnoki címet. Ha mégsem jön össze, az sem tragédia, így is nagyon sikeres a magyar csapat szereplése.
– Ha egy magyar és egy osztrák sportoló összekerülne egymással, melyiknek szurkolna?
– Ha valaki huszonhat éve megkapta a lehetőséget, hogy hazajöhessen, huszonnégy éve ott is él, Magyarországon nősült meg, ott járnak a gyerekei iskolába, akkor ön szerint kinek szurkol?
– Világos. Visszatérve a feladatára, őszinte meggyőződéssel tud érvelni a magyar pályázat mellett?
– Persze. Négy város pályázik a 2024-es rendezésre, mindegyik keményen dolgozik, és nem látom be, miért lenne a mi esélyünk és lehetőségünk kevesebb, mint Párizsé, Rómáé vagy éppen Los Angelesé. Édesapám mindig azt mondta, hogy aki nem lő, az nem is talál. Meg kell próbálni megszerezni a rendezés jogát, ha nem tesszük meg, akkor sohasem lesz esélyünk rá. Biztos vagyok benne, képesek vagyunk az olimpia megrendezésére ennyi idő alatt. Hatalmas munka áll előttünk, különösen a kommunikáció terén, mert muszáj magunkat és az elképzeléseinket hatásosan megmutatni a véleményformálóknak és a döntéshozóknak.
– Említette a nemzetközi kapcsolatait, amelyek már csak a családjának köszönhetően is szerteágazók lehetnek. Ezek politikai vagy üzleti kapcsolatok?
– Természetesen mindkettő.
– És milyen visszhangja van a magyar pályázatnak ezekben a körökben?
– Sokakkal beszélgettem már róla, és még egyetlen negatív reakcióval sem találkoztam. A legnagyobb gond az, hogy az emberek gyakran nem kellően informáltak a pályázatról, rengeteg kérdésük van, és még kevesekhez jutottak el a válaszok. Egyetlen napot sem vesztegethetünk el, hiszen alig van több egy évnél a döntés megszületéséig. A NOB szigorú szabályokat hozott a pályázatok kampányával kapcsolatban, és azokat betartva egyre erőteljesebben kell lobbizni.
