– Az oroszok másodedzője szerint a magyaroknak a döntőben lenne a helyük. Erről mi a véleménye?
– Tényleg ott lehetnénk, de ebben a gondolatmenetben túl sok a ha. Ha a spanyolok ellen hozzuk a mérkőzést, akkor az elődöntőben nem az Egyesült Államokat kapjuk, ugyanakkor éppen az oroszok ellen elődöntőztünk volna, akiket most nem vertünk meg, szóval ezen kár már gondolkodni, a lényeg az, hogy sajnos nem nyertünk érmet. Az első négyhez tegyük hozzá a spanyolokat és az ausztrálokat, szerintem ebből a hat csapatból mindenki le tud győzni mindenkit. Most azon kell majd dolgozni, hogy a most látott hibákat a jövőben ne kövessük el, és jövőre, a budapesti világbajnokságon biztosan éremmel végezzünk.
– Mit mond a lányoknak, amikor először együtt lesznek ma?
– Azt, hogy emelt fővel utazhatunk haza, és ha tanulunk az itt történtekből, például azt, hogy egy-két másodperccel a vége előtt nem szabad kikapni, akkor lesznek boldog napjaink.
– Nehezen erőlteti magára a nyugalmat?
– Nem erőltetem, hiszen a történteket visszacsinálni nem tudom, bármennyire szeretném is. Ha nem tettünk volna meg mindent a lányokkal és a stáb tagjaival a sikeresebb szereplésért, akkor talán másként éreznék, de nem tudok semmit sem mondani, amit utólag már másként tennék.
###HIRDETES2###
Az elvesztett bronzmeccs után a magyar válogatott játékosai magukba zuhanva, többségükben sírva siettek be az öltözőbe, nem akartak nyilatkozni. Egyedül Szücs Gabriella állt meg, és ő is a könnyeivel küszködve beszélt.
– Védekezésben nem követtünk el akkora hibákat, mint korábban, de így is kaptunk elkerülhető gólokat, gondolok a kipattanókra és a lefordulásokra. A legfájóbb természetesen az utolsó gól, amelyet szinte a lefújás pillanatában kaptunk. Én nem láttam, mi történt pontosan, mert a szélsőre figyeltem, háttal a kapu előtti területnek. Az ötmétereseknél pedig úgy látszik, ami az ausztrálok ellen sikerült, az most az oroszok ellen nem. Nagyon fáj, ami történt.
