Copacabana. Aligha tévedek nagyot, hogy ha kimondjuk a szót, Rio de Janeiro, tíz emberből kilencnél ez ugrik be elsőnek. Copacabana, a világ talán legismertebb, leghíresebb strandja, tele távolból érkezett hírekből merített misztikummal. Aki sohasem járt erre, az is látja maga előtt a homokban mezítláb futballozó kölyköket, hallja a fülében harsogni a szambát, megigézi a pálmafák sohasem tapasztalt látványa, és talán kicsit össze is szorul a gyomra, mert sokat olvasott az itt garázdálkodó tolvajokról, rablókról és késelőkről.
És a Copacabana nem is cáfolja meg ezeket a képzeleteket. Egy útikönyvben olvastam, hogy egy tengerpart nélküli ország, Bolívia adott nevet ennek a partszakasznak. Copacabana kis város a Titicaca-tó partján, onnan kapott a 19. század második felében egy Mária-szobrot az akkor kicsi halászközösség kápolnája, amely már jó száz éve nincs meg, a név azonban itt ragadt, és nemcsak a partot, Riónak ezt a kerületét is így hívják. Mindössze négy kilométer hosszú, ám amikor odaérek, vissza is hőkölök. Képzeljenek el nagyon sok, sőt rengeteg embert, és ha ez megvan, szorozzák be hárommal. Kora délután van, és tízezrek nyüzsögnek az utcán, a parttal párhuzamosan haladó Avenida Atlanticán masszívan tűrik a kilátástalan dugót az autósok, hömpölyög a tömeg a sétányon, a közel száz méter széles homokos parton pedig szinte talpalatnyi szabad hely sincs, mindent elfoglalnak a napozók, a focizó fiatalok, de nem csak fociznak, van itt strandröplabda-pálya is, és sokan lábröplabdáznak, ami olyan, mint nálunk a tengó, csak éppen nem pattanhat le a labda. Amúgy a hét aranyérem mellett újabb remek magyar siker helyszínén járok, két napja négy fiatal kollégánk erre őgyelegve talált egy gazdátlan labdát, elkezdtek vele mezítláb passzolgatni, néhány perc múlva beszállt hozzájuk két brazil srác is, később még kettő, majd megbeszélték, hogy ha már egyenlő a létszám, megmérkőznek egymással. Honfitársaink kitettek magukért, négy-négyre végeztek a helyi erők ellen, tovább öregbítve a magyar foci jó hírnevét Brazíliában.
Egyszerre nyomasztó és lenyűgöző ez az állandó mozgásban lévő embertömeg. A sétányon egymást érik az árusok, egy részük a sétálók között elvegyülve a kezéből kínálja többé-kevésbé erőszakosan a portékáját, mások kiterítik a járdára, minden arra járót hangosan próbálnak rávenni a vásárlásra. Aztán szinte varázsütésre villámgyorsan összecsomagolnak, és kissé unott turistát játszanak. Természetesen felbukkant két rendőr, és amikor eltűnnek a tömegben, az áru visszakerül a járdára, folytatódik minden, mintha mi sem történt volna – két hét után jól jött egy kis hazai érzés, egy percre egy budapesti aluljáróban érezhettem magamat.
A kavalkád most is lélegzetelállító, pedig most itt tél van és hűvös, a hőmérséklet csak ritkán éri el a harminc fokot, ez az oka, hogy a vízben viszont alig látni embert. Ugye, ki mihez szokott Bele sem tudom élni magamat, mi lehet itt a főszezonban, úgy november végétől áprilisig, fogalmam sincs, hogyan lehet mindezt még fokozni. A Copacabana a földkerekség egyik legsűrűbben lakott pontja, a felső középosztály a belsőbb utcákban található magas házakban lakik, és annak a tagjai osztoznak a helyen a turisták tízezreivel, utóbbiak az Avenida Atlantica másik oldalán sorakozó, az óceán partjára néző szállodákban húzzák meg magukat.
Ebédre egy kis éttermet választok, mindössze öt asztal várja benne a vendégeket, az egyiknél a nyilván a közeli triatlonpályánál tevékenykedő önkéntesek kávéznak, könnyű felismerni őket az olimpia logójával díszített sárga pólójukról. A hely önkiszolgáló, a svédasztalról bármit tehetek a tányéromra, most éppen sűrű feketebabot, csirkecombot, tetszetős szaftban fürdő marhahúst és salátát választok, majd a pici pult mögött álló öregúr leméri a tányért egy mérlegen, azaz itt is súlyra adják az ételt. Mindössze 18 real a számla, ez 1700 forintnak felel meg, ennél kevesebbért is fizettem már a háromszorosát az olimpiai park médiamenzáján
Az önkéntesek szedelőzködnek, és egy férfi tört angolsággal magyarázza, vigyázzak, sok erre a tolvaj. Egy másik megtoldja azzal, hogy figyeljek nagyon, ha azt látom, hogy több irányból fiatal suhancok közelítenek meg közömbösséget színlelve, akkor kiszemeltek maguknak, ki akarnak rabolni.
Bólintok, rendben, köszönöm. Aztán gyorsan rendezem a számlát, ideje hazaindulni.
