Közepes vagy katasztrofális vívással nem lehet nagy eredményt elérni, ez legfeljebb a londoni játékokat megnyerő litván cowboy hölgynek, Asadausakaiténak, vagy egy jó formában lévő Földházi Zsófiának szokott sikerülni. És most nem a bónuszvívásról beszélünk, amelyet a show kedvéért tettek idén először a programba, és leginkább Dévényi Tibor nyolcvanas évekbeli műsorára, a Pályán maradnira emlékeztet, amikor addig focizhatott egy csapat, amíg valaki végre el nem verte.
A bónuszvívásban is addig maradhatnak páston az öttusázók, amíg zsinórban nyernek – vagyis egyetlen tust sem kapnak, de párbajtőrvívásban, ha más nem, véletlenül is beleakad néha egy rossz vívó pengéje a másikéba... Szóval nagy győzelmi sorozatok itt már ki vannak zárva, ha valaki elrontotta a sokkal fontosabb körvívást (mindenki mindenkivel kilenc páston, amiről 2016-ban sikerült olyan szintű tévéközvetítést kapnunk, amely fényévekkel volt alacsonyabb színvonalú, mint az 1989-es budapesti vébé közvetítése, hiszen egy darab álló kamerát sikerült kihelyezni, és reménykedtünk benne, hogy néha arra járnak a magyarok), szóval ha valaki elrontotta a körvívást (amit sikerült rangsoroló selejtezőnek nevezni), annak nagyjából annyi volt.
Mennyi?
Kovács Sarolta vb-címvédőnk a középmezőnyből, Földházi Zsófia egyéni Európa-bajnokunk a mezőny majdnem végéről próbált, folytathatta így másnap. Az úszásukban mindketten bízhattak, Kovács Sarolta a harmadik, Földházi Zsófia a hatodik legjobb időt úszta, előre is léptek. Az említett bónuszvívásban nekik is csak egy-két asszót és pluszpontot sikerült nyerniük.
Jöhetett a lovaglás, amelytől azt reméltük, a magyar lovastudás a mieinket előrelendítheti, a többiek meg majd lerombolnak mindent, feltéve, hogy jók a lovak, de nehéz a pálya. Aztán a lovasverseny inkább a pekingi olimpiára emlékeztetett, amelyen örült, aki nyeregben maradt. Mindjárt két nulla pontos produkció nyitotta a műsort, majd jött hamarosan Földházi Zsófia, és örültünk neki, hogy épségben megúszta. És ez sajnos nem vicc, a világ egyik legtehetségesebb, de legtörékenyebb öttusázójáról van szó, többek között fáradásos törésekkel is meg kellett már küzdenie junior korában, az olimpiára is csak négy hetet készülhetett. A lova előbb az egyik akadályról lejőve úgy meghajolt, mint hajdanán a pincérek a Balatonnál a keletnémet vendégek előtt. Ekkor még Zsófi a nyeregben maradt, a kilences akadálynál viszont már hatalmasat esett. Pontosabban bravúrosan fogott talajt egy bukfenccel, és még a kantárt sem engedte el, a lova szépen ott maradt véle, aztán pedig végigment valahogy a pályán.
Kovács Saci lovaglása ennél épületesebb látvány volt, a testi épségét nem kellett féltenünk, de hullottak, hullottak az akadályok, és közben a megmaradt éremesélyért is lehetett könnyeket hullatni. Négy éve Londonban Tóth Adrienn éremesélye szállt el – vezető pozícióból – a lovaglásnál, most Saci nem veszített ennyit, de biztossá vált, két talentumunk közül most egyik sem fog felállni az olimpiai dobogóra.
A kombinált szám, amelyet a 13., illetve a 30. helyről kezdtek, így már nem rejtegetett sok jót. Kovács Saci nagyon tud lőni, de a futás nem erőssége, nem volt valószínű, hogy jelentősen javítani tud. A futás-lövészet közvetítése is természetesen élvezhetetlen volt, pedig a sífutás-lövészet esetében már húsz éve megoldották, hogyan lehet állomásonként öt lövést egyszerre kitenni a képernyőre; nem véletlenül lett a biatlon a világ egyik legnézettebb sikersportága.
Itt piros, zöld lámpák villogtak össze-vissza a lövéseknél, és ez még mindig jobb volt a futás látványánál, egy nagy összevisszaságnál. Fogalmunk sem volt, hol járnak a magyarok, de a magyar kommentátornak sem, és erről lehet, hogy nem ő tehet. Kovács Sarolta végül 17, Földházi 27. lett, az ausztrál Esposito nyert a francia Clouvel és a futást az élről kezdő lengyel Nowacka előtt.
