Három muskétás, mellettük a sikeredzőjük, a szövetségi kapitányuk és a szövetségi elnök. A több ezer kilométeres távolság után, amely Budapestet Riótól elválasztja, nem volt rossz szemtől szemben látni az elmúlt másfél hét főszereplőit, elsősorban a bronzérmes párbajtőrcsapat tagjait: Somfai Pétert, Boczkó Gábort és Imre Gézát, továbbá trénerüket, Dancsházy-Nagy Tamást, akik mellett Udvarhelyi Gábor kapitány és Csampa Zsolt elnök foglalt helyet a konferenciaterem asztalánál a ferihegyi landolás után. Az viszont még boldogítóbb lehetett, amit ők láttak onnan, a kamerák, fényképezők, újságírók felé nézve.
A közönség első sorában Boczkó Gábor óvodáskorú kisfia, Áron (ez a keresztnév elég nyerő egy vívócsaládban), mellettük Somfai Péter kislányai, Eper és Bodza, mögöttük pedig a kishúguk, Málna – még édesanyja méhében. A legkisebb lány ugyanis jövő csütörtökön érkezik. A szülők pedig a magyar nevekben hisznek.
Imre Géza felesége és gyermekei is ott voltak valahol a háttérben (a kézilabdás Kökény Beatrix, továbbá a tizenhárom éves Bence és a tizenkét éves Szofi). Így érdemes hazatérni egy olimpiáról, ahol ráadásul még érmeket is gyűjtöttek. – Nehezebb szívvel utaztam volna el, ha az első gyermekünket várnánk – mondta a médiatalálkozót követő beszélgetésünkkor Somfai Péter. – Annak idején Eper születése után három nappal kellett edzőtáborba mennem, az borzasztó volt. Málnát szándékosan időzítettük az olimpiát követő időszakra. Kriszti, a feleségem nagyon sokat segített abban, hogy Rióban csak az olimpiára kellett figyelnem. Mindennap beszéltünk, a bronzmeccs előtt pedig SMS-t váltottunk.
Ezután állt be Rióban a csapatba Somfai Péter. A válogatott vezérének számító Boczkó Gábor – saját bevallása szerint – csak szenvedett a franciák elleni elődöntőben, nem derogált számára leülni a padra, ezért is döntöttek úgy, hogy helyére becserélik Somfai Pétert. Ő ráadásul első osztályú teljesítménnyel segítette a csapatot az ukránok ellen.
– Már az olimpia előtt megbeszéltük, hogy én is vívni fogok, csak az volt a kérdés, hogy mikor – mondta Somfai Péter. – Bíztunk egymásban, nem féltem tőle, hogy be kell állnom, inkább nagyon örültem neki, az edzőtáborokban csak erre készültem.
Boczkó Gábor a Dél-Korea elleni negyeddöntőben nyert kulcsfontosságú asszót, mégpedig az egyéni olimpiai bajnok Pak Szang Jung ellen. Korábban az egyéniben viszont formán kívül érezte magát – de az is lehet, hogy a nyolcaddöntőben Imre Géza jobban kezelte a furcsa helyzetet, hogy egymással kellett megküzdeniük.
– Folytatom a vívást egy darabig, már csak azért is, hogy mondjuk az országos bajnokságon revánsot vegyek Gézán – mondta 41 éves csapattársával kapcsolatban a 39 éves Boczkó Gábor. – Sokszor vívtunk már egymás ellen, az olimpián a jobbik nyert.
Imre Géza az egyéni ezüstérme után a csapatverseny mindhárom mérkőzésén nagy formát mutatott. A kérdés megint ugyanaz, mint évek óta: ugye folytatja? – Sokszor mondtam már, hogy abbahagyom. Először a 2008-as pekingi olimpia után – árulta el az egybegyűlteknek Ferihegyen. A kérdést pedig nyitva hagyta, akárcsak a válogatottság kapuját maga előtt.
De volt még egy muskétás a riói bronzcsapatban: Rédli András, a befejezőasszók hőse. Az ő családja – „két fiú és egy lány” – egyelőre terv szintjén létezik, úgyhogy az aranygép hazatéréséig inkább Rió vendégszeretetét élvezi.
Úsztak a boldogságban. Olimpiai küldöttségünk legnépesebb csapatának képviselői – leszámítva a NOB sportolói bizottságába kandidáló Gyurta Dánielt és az „aranygéppel érkező” Hosszú Katinkát –, az úszók is hazaérkeztek. A három érmest, Kapás Boglárkát, Cseh Lászlót és Kenderesi Tamást mérhetetlen rajongással fogadták. A pécsi pillangózót, a spontán „sajtbureszezésével” népszerű hőssé avanzsált Kenderesit locsolták pezsgővel, szelfire kérték a tinédzserek, és ő boldogan állta a rohamot. Mikor lecsendesült a tömeg, Kenderesi kifejtette, hogy élete meghatározó élménye volt legyőzni Michael Phelpset. Noha ez csak az elő- és a középfutamban sikerült, nem szegi kedvét, Rio egy fontos állomása a már most sikeres karrierjének. – Olimpiai bajnok akarok lenni! – jelentette ki határozottan a 200 pillangó bronzérmese.
Kenderesi Tamás nem akart felhajtást maga körül, kicsit csodálkozik azon, hogy felkapták a nevezetes „sajtbureszes” nyilatkozatát. – Magamat akartam adni, nem volt a megszólalásaimban semmi tudatosság, így alakult – mondta a 200 pillangó bronzérmese.
Kapás Boglárka csak állt, mosolygott, ahogy megszoktuk és megszerettük, a törékeny gyorsúszó szeme könnybe lábadt a boldogságtól. Egy Újpest-zászlóba burkolózva nyilatkozott a maga természetességével.
– El sem tudom mondani, hogy milyen sok erőt kaptam itthonról, a szeretteimtől, a szurkolóktól. Boldog vagyok, hogy az úszásommal boldoggá tettem az embereket. És teljesült a nagy álmom, amiért Rióba mentem: nyertem egy olimpiai érmet – próbálta túlkiabálni a dzsúdós Ungvári Miklós fogadására kitelepült ceglédi szurkolókat Kapás Boglárka.
Cseh Lászlót korra, nemre való tekintet nélkül ölelték, fotózták, interjúzták a repülőtéren. Halásztelek leghíresebb lakosától szinte mindenki azt tudakolta, hogy az elrontott 200 pillangó után miként született újjá. Cseh László jelezte, nem volt más választása.
– Összeszorítottam a fogam, be akartam bizonyítani magamnak, hogy sokkal többre vagyok képes. A 100 pillangó már jobban sikerült – mondta a 31 éves úszó, aki negyedik olimpiáján vett részt. Adódik a kérdés, melyiken érezte magát a legjobban, elvégre Rióban is nyert egy ezüstöt, igaz, Pekingben háromszor végzett a második helyen.
– 2008-ban három számban úsztam jól, Phelpset nem lehetett megelőzni, Rióban volt egy nagyon elrontott 200 pillangóm, már csak ezért is Peking a kedvesebb. De örülök, hogy fel tudtam állni a padlóról, és 100-on megmutattam, hogy maradt bennem – mondta Cseh, aki nem zárta ki, hogy vállalja Tokiót, bár amikor tisztelettudóan szembesítettük a korával, maga bökte ki, hogy a négyéves felkészülési ciklus most soknak tűnik. – De a budapesti vb-t már várom – mondta a négyszeres olimpiai ezüstérmes úszó.
