Kellemesen lekaszabolták egymást Szilágyi Áron nagy riválisai a kard harminckettes tábláján. Az egyéni világbajnok orosz Nyikolaj Kovaljov elintézte az athéni olimpiai bajnok olasz Aldo Montanót, aztán a dél-koreai Kim Dzsunghvan Kovaljovot.
Akinek nem jutott ilyen ellenfél, azt kiejtette egy gyengébb, a vb-címvédő orosz Alekszej Jakimenkót például sehol sem jegyzett bolgár, a dél-koreai csapatolimpiai bajnok Ku Ponkilt az iráni – időnként nagyon veszélyes – Modzstaba Abedini, aki végül hatalmas meglepetésre az amerikai Daryl Homerrel vívhatta az elődöntőt, ott kapott ki. Ebből is látszik, favoritok sora roskadt össze az olimpia tétjének súlya alatt.
De nem Szilágyi Áron, a címvédő! Egyre erősebb ellenfeleket kapott, és ez ideális volt, hiszen mind jobban találhatott magára a nap során. Könnyű bemelegítést tartott első asszójában a mexikói Julián Ayala ellen, már 8:1-re is vezetett, végül 15:9-re nyert. A fehéroroszok egyéni Európa-bajnoka, Aljakszandar Bujkevics ellen egész más volt a helyzet. Egy elhúzódó meccsen, önmagával és a zsűrivel is küzdve, nagy nehezen vette át az irányítást az asszó második felében, és 15:12-re győzött.
„Kőkemény volt, minden tusért meg kellett küzdenem. De ha minden asszómat nagy küzdelemben megnyerem, elégedett leszek” – nyilatkozta ekkor az interjúzónában, majd tizenöt perc múlva ismét a páston volt dolga, miközben a románok csapatvilágbajnoka, Tiberiu Dolniceanu fél órát várt rá. Ő ráadásul egyéniben is mindenkire veszélyes. Akkor meg különösen, ha olyan ideges valaki, mint – tőle szokatlanul – Szilágyi Áron. Honfitársunk előtte a tévéinterjúban még nagyon nyugodt volt, pedig alig volt ideje kifújnia magát.
A negyeddöntőben 10:10-nél jött el a kulcspillanat, világklasszisunk legjobb formáját és a londoni játékokat idézve a pást utolsó centimétereiről, leszorított helyzetből adott tust. Gerevich György és Somlai Béla egykori tanítványa – akinek egy éve Decsi András a trénere – látványos, lendületes támadásaiból egyre több tust adott, szerencséje is volt, így végül 15:10-tel a bekerült az elődöntőbe, amelyre több mint két órát pihenhetett végre.
A két találkozó között így nyilatkozott a vegyes zónában: „Tudtam előre, hogy kőkemény meccs lesz, hiszen mindig szoros asszókat vívunk, sőt legutóbb ki is kaptam Dolniceanutól. Örülök, hogy bevált az a taktika, amelyet az edzőmmel megbeszéltünk. Végig azt kiabálta, maradjak nyugodt, vívjam azt, amit elterveztünk, ne foglalkozzak se a zsűrivel, se az ellenféllel – ő ugyanis bevetett minden trükköt: kardot, majd kesztyűt cserélt, cipőt fűzött, sérülésre hivatkozott, de semmi gond, ez benne van a kardvívásban. A lényeg, hogy tudtam kezelni, ez kellett a győzelemhez. Ilyenkor leszűkítem a gondolataimat, félreteszem azt, ami történt, és csak a következő találatra összpontosítok, azaz arra, milyen előkészítésből milyen akciót akarok majd indítani, hogyan reagáljak az ellenfél kezdeményezésére. Ez elég, és mindig bejön. Az elődöntőbeli ellenfelem, Kim rutinos, nagyon jó vívó, a jó formáját bizonyítja, hogy négy közé került. Nagy csatára számítok, minden tudásomat össze kell szednem ellene. A legutóbb találkozásunkkor, a világkupán egyéniben és csapatban is legyőztem. Nem tudom, mi lesz, de azt ígérhetem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a döntőért. Mentálisan maradéktalanul rendben vagyok, fizikálisan elfáradtam, de lesz most két órám regenerálódni, ezt jól használom majd.”
Kim ellen aztán már teljes egészében az igazi Szilágyi Áront láthattuk, csodálatos magyaros tusokkal, parád-riposztokkal. Amikor teret adott a koreainak, és Kim lendülettel tudott rárontani, akkor kapott tusokat, de közben 13:8-ra elhúzott, hiszen pontosan tudta, hogy közel kell maradnia ellenfeléhez, és az igazi vívásból, a pengék csatájából ő jön ki győztesen. Ami a leginkább megnyugtató volt az egészben, az, hogy Szilágyi Áronból áradt már a valódi lényére jellemző földöntúli nyugalom, nem ment el fölösleges energiája arra, hogy vitatkozzon az amúgy határozott, csak néha furcsán döntő szenegáli zsűrivel. Akkor is megőrizte lélekjelenlétét, amikor Kim 13:12-re feljött, átgondolta, hogy mit tegyen, és meg is tette.
„Nagyon nehéz egy asszót végig vezetve megnyerni, a végén meglepőt húzott a koreai. Azt beszéltük meg, ha nem jó az első támadásom, azonnal megismétlem” – mondta az M4 Sporton.
A másik elődöntőben az amerikai vb-ezüstérmes Homer 15:14-re legyőzte az iráni Abedinit. Így a ruganyos, fekete bőrű vívó lett a címvédő ellenfele az aranyért. Homer nem tartozott a legnagyobb favoritok közé, a negyeddöntőben az Erdélyből Németországba települt Szabó Vilmos fiát és tanítványát, Szabó Mátyást győzte le, aki német színekben vív.
Hatalmas mentális, fizikai és technikai fölényben volt Szilágyi Áron a döntőben. Akkor adott tust, amikor akart, összekaszabolta az amúgy nagyon rokonszenves Homert, vagy ahogy a magyarok mondják, levágta. 15:8-ra nyert, így megvédte olimpiai bajnoki címét.
Szilágyi Áron az első magyar sportoló 68 év után, aki olimpiai bajnokként zászlót vitt a megnyitón, és megvédte elsőségét. A férfikardvívók mezőnyében ő az ötödik – Fuchs Jenő és Kárpáti Rudolf után a harmadik magyar –, aki meg tudta védeni címét.
A sportoló meghatódottan nyilatkozott az M4 Sportnak a döntő után néhány perccel: „Úgy érzem, hogy nagyon áldott ember vagyok, hogy újra olimpiai bajnok lehetek. Tudom, hogy ez mennyi munka volt a csapatomnak, a családomnak, a barátaimnak. Hihetetlenül boldog vagyok. Egyelőre az örömé a főszerep, most nem tudok még összegezni.”
Kevéssel később, már éremmel a nyakában ezt mondta: „Szász Emeséét már láttam, gyönyörű az enyém is. A mai nap áttekintéséhez négy évet kellene elemezni, a fehérorosz Bujkevics elleni volt a legkeményebb asszóm. Egy dolgos hétköznap volt a szerdai. Bujkevics után már magabiztosabb tudtam lenni, a román és a fantasztikusan gyors dél-koreai ellen. A döntőre jó állapotban érkeztem, és azt vívtam, amit kellett. Az áldott szót nem véletlenül használtam többször. Kétszer is olimpiai bajnoknak lenni nem csak a szorgalomnak vagy csak a tehetségnek tudható be.”
A bajnokot helyszínen tartózkodó munkatársunk, Pajor-Gyulai László is elkapta a nyilatkozattételre kijelölt vegyes zónában: „Még csak keresem a szavakat… Csodálatos érzés, és kezdem felfogni, mekkora munkát végeztem az edzőimmel, a pszichológussal, a masszőrrel, és nagyon hálás vagyok nekik. Végig úgy gondoltam, hogy ez a munka megérdemel még egy aranyérmet. Lehet, az eredmény alapján kívülről könnyűnek tűnhetett a döntő, de nem volt az. Olyan stratégiát kellett választani, amellyel az ellenfél roppant agresszív és dinamikus vívását csírájában, már a pást közepén, rögtön a rajt után meg tudom törni. Fontos volt, hogy ne tudja kialakítani a helyzeteit, ne tudjon lenyomni a pástról, és ha mégis lenyom, ott is újíthassak. Akadtak szép pillanatai, adott szép tusokat, de összességében bevált a tervünk. A londoni olimpián olyan állapotban vívtam, amilyen már sohasem lesz az életemben. Most sokkal tudatosabbnak kellett lennem, több energiát vitt el, hogy ne figyeljek a közönségre, és csak a következő akcióra összpontosítsak. Sokat számított, hogy az edzőmre, Decsi Andrásra mindig kinézhettem, és ő folyamatosan szinte kényszerített, hogy csak előre, azaz a következő pont foglaljon le. Ez mindig visszarántott az asszóba, ha éppen mondjuk a bíróval akartam volna foglalkozni. Természetesen a korábbi edzőimnek, Somlai Bélának és Gerevich Györgynek is hálával tartozom, nélkülük nem lennék olyan vívó, mint amilyen lettem. Nagyon nehezen megnyert aranyérem volt, mindent kiadtam magamból, fizikálisan és mentálisan is rendkívül elfáradtam. Most szeretnék visszajutni az olimpiai faluba, megölelni a csapattársaimat, kicsit egyedül átgondolni ezt a napot, aztán majd meglátjuk, milyen ünneplés lesz.”
Férfikardvívás, egyéni, 3. Karióka Aréna
A legjobb 32 között
– Szilágyi Áron – Julian Ayala (mexikói) 15:9
Nyolcaddöntő
– Szilágyi Áron – Aljakszandr Bujkevics (belorusz) 15:12
Negyeddöntő
– Szilágyi Áron – Tiberiu Dolniceanu (román) 15:9
Elődöntő
– Szilágyi Áron – Kim Dzsunghvan (dél-koreai) 15:12
Döntő
– Szilágyi Áron – Daryl Homer (amerikai) 15:8, olimpiai bajnok Szilágyi Áron
