Idén is belehúztak: hét arany

Hét arany, öt ezüst és öt bronz. Ez a magyar kajak-kenu válogatott mérlege a Duisburgban véget ért világbajnokságon, amivel a mieink Németország mögött a második helyen végeztek az éremtáblázaton.

Novák Miklós (Duisburg)
2013. 09. 01. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olimpiai számokra szűkítve még fényesebb az összkép: négy első, egy második és két harmadik helyezés. Kozák Danuta és Fazekas-Zur Krisztina a csapat két legeredményesebb embere, három-három arannyal.

A sprintváltók zárták a világbajnokságot, kellemes magyar meglepetésekkel. Női kajakosaink Douchev-Janics Natasa, Vad Ninetta, Fazekas-Zur Krisztina, Kozák Danuta összetételben győztek. Úgy tűnt, hogy a végén lengyel riválisa lehajrázza Kozákot, aki azonban az utolsó harminc méteren még rá tudott tenni egy lapáttal, megszerezve harmadik aranyérmét a vb-n.

A férfi kajakosok is kitettek magukért, Molnár Péter, Bán Kristóf, Tótka Sándor és Dudás Miklós váltója a harmadik lett.

A kenusok – Lantos Ádám, Nagy Péter, Korisánszky Dávid, Foltán László – ugyan csak hetedikként végeztek, mégis azt kell mondanunk, tudnak a mieink sprintelni.

Folytatta sorozatát vasárnap a magyar női kajak négyes, 2009 óta zsinórban a negyedik világbajnoki aranyérmét szerezte, miközben az olimpián is diadalmaskodott.

A kétszáz méteres döntőkben viszont egyetlen érem sem termett a magyar kajak-kenusoknak. Még a hölgyeknek sem. Douchev-Janics Natasa egyesben ötödik, kettesben Kovács Katalinnal negyedik lett.

Fantasztikusan szerepeltek azonban a magyar kajak-kenusok szombaton. A tíz finálé mindegyikében dobogós helyen végeztek, öt arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet lapátoltak össze Duisburgban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.