Érik a botrány a magyar férfi vízilabda-válogatott háza táján, áprilisban magyar „sportállampolgárságot” kaphat Alex Giorgetti. Hogy miért? A magyar anyától és olasz apától nálunk született Alex a Margitszigeten tanulta a póló alapjait, majd a család Olaszországba költözte után válogatottságig vitte ott; a \'11-es vb-n aranyérmet, a \'12-es olimpián ezüstöt akasztottak a nyakába, a londoni negyeddöntővel épp a Kemény-korszakot lezárva. Giorgetti ekkoriban nagy olasz hazafiként tündökölt: „Olaszországban éltem és nevelkedtem, ott lett belőlem pólós,
nem volt kérdés, hogy melyik válogatottban szerepeljek. Akkor dobog a szívem, ha az olasz himnuszt hallom”
– mondta akkoriban az Origónak, majd amikor a \'15-ös kazanyi vb negyeddöntőjében megint elbántak velünk, ekként értékelt: „Néztük a magyarok edzését, s láttuk, hogy hogy félnek.”
###HIRDETES###
2016 tavaszán aztán minden megváltozott. Alessandro Campagna kitette az olasz keretből, a riói olimpiára sem vitte ki, Alex pedig szép lassan átértékelte helyzetét. A kegyvesztettség éve kedden fontos napjához ért. A Waterpolo Inside olasz szaklap hasábjain már nem volt akkora (olasz) hazafi:
„Magyar vagyok. Budapesten születtem, mindig is arról álmodtam, hogy a magyar válogatottban játsszam.
Aztán Olaszországba jöttem, és lehetőségem volt az olasz csapatban játszani. Mikor gyerek voltam, az Újpestben pólóztam és a Margitszigeten edzettem, láttam a magyar válogatottat. Egy vízilabdásnak a magyar csapatban játszani kicsit olyan, mint a fociban a brazil mezt viselni” – áradozott nyilvánosan kevéssel azután, hogy a magyar (1995–2001) és az olasz (2012) válogatottat is megjárt Märcz Tamás nemzeti együttesünk élére került. Giorgetti pedig megkereste az új kapitányt, és a honosítási folyamat is felgyorsult.
– Az elmúlt hetekben írásban jelezte nekem, hogy szívesen játszana a magyar vízilabda-válogatottban, miután az olaszban már nem kíván szerepelni – emlékszik vissza az olaszoknál kegyvesztett sportoló közeledésére Märcz, akinek csütörtöki közlése szerint a magyar szövetség már ki is kérte Giorgetti tavaly áprilisi, utolsó olasz válogatott igazolását. Ha egy év letelik, „sportmagyar” lehet.