A magyaron kívül aligha van még egy olyan úszónemzet a világon, amelyik az országos bajnokságának egyik versenyszámában három ifjúsági olimpiai bajnokot, ráadásképpen pedig egy Európa csúcstartót tudna felvonultatni. Ennek, a maga nemében egyedülálló magyar négyesnek a tagjai a szerdán kezdődő debreceni országos bajnokságon sorakoznak fel, ahol már az első versenynapon sor kerül a 200 méteres pillangóúszás hazai rangadójára. A csúcstalálkozó jó esetben egy EB döntő színvonalát utánozhatja. Erről az élményről a 11 éve a legjobb európai eredménnyel büszkélkedő Cseh László (33 éves), valamint három egymást követő ifjúsági olimpia aranyérmese, győzelmük sorrendjében Biczó Bence (26), Kenderesi Tamás (22), valamint Milák Kristóf (18) gondoskodhat.
A papírforma a címvédő Milák győzelmét sejteti, aki tavaly Debrecenben világranglista elsőséghez segítő 1:52.71 perces „száguldásával” csupán egyetlen századdal maradt el Cseh László 2008-ban Pekingben felállított Európa-rekordjától. Olyan váratlan teljesítménnyel győzött, amellyel Rióban olimpiai, a 2017-es budapesti VB-n pedig világbajnoki győzelmet arathatott volna. A Honvédba átigazolt úszózseni idén is a nemzetközi rangsor első helyét foglalja el.
Csak ha a fejben minden rendben van
Miközben a magyar válogatott úszók többsége három, vagy kétszer háromhetes melegégövi edzőtáborokban készült fel az év kihívásaira, Cseh László Törökbálinton, és új klubjának, a BVSC-Zuglónak az uszodájában gyűrte le a napi több mint 10-12 kilométeres edzéstávokat. Mindeközben egy rejtélyt is sikerült megfejtenie.
„Laci ragyogóan felépítette magát, és azt is sikerült kiderítenie, hogy egy bizonyos ponton miért ütközik a terhelhetőség plafonjába, és mi a csoda miatt képtelen a versenysúlyát hoznia – nyilatkozta Plagányi Zsolt, a kétszeres világbajnok mestere az SzPress Hírszolgálatnak. – Utána járt a dolgoknak, így derült fény arra, hogy az energiaháztartás szempontjából elsődleges fontosságú szénhidrátok bevitelének mennyiségével és minőségével van a baj. Egy akadályt viszonylag gyorsan sikerült kiiktatnia, most már csak a fejében kell rendet teremtenie. Állítom, hogy ezen áll vagy bukik a céljainak megvalósulása.”