Kenderesi Tamás visszatért, keblükre ölelték a magyar úszók a vb-n + videó
A doppingvád miatt már két éve eltiltott olimpiai érmes magyar úszó feltűnt a Duna Arénában.
A doppingvád miatt már két éve eltiltott olimpiai érmes magyar úszó feltűnt a Duna Arénában.

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság idén már biztosan nem tesz igazságot Kenderesi Tamás ügyében.

Az olimpiai bronzérmes magyar úszó ügyében a Nemzetközi Sportdöntőbíróság mondja ki a végső szót.

Kenderesi Tamás ügye tavaly óta húzódik.

Happy enddel ért véget Ilyés Laura története, de Kenderesi Tamás továbbra is küzd az igazáért.

Az úszó ellen a biológiai útlevelében tapasztalt eltérések miatt doppingeljárást indítottak.

Kenderesi Tamás húszévesen megtorpant a fejlődésben, s a gyanú szerint elkeseredésében tiltott szerhez folyamodott.

Hargitay András, az úszóválogatott egykori szövetségi kapitánya elmondta a véleményét a doppingyanúba keveredett sportoló ügyéről.

Az úszók szövetségi kapitánya megszólalt az olimpiai bronzérmes sportoló doppingügyében.

Hosszú Katinka, Kós Hubert és Kenderesi Tamás nélkül rajtol a 125. úszó országos bajnokság.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Összeállításunkban összegyűjtöttük, ki és miért méltatta a magyar miniszterelnököt.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!

Új élet költözhet az üres iskola falai közé, közel máfél milliárd forintból építik át bérlakássá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.