ügyének is kárát láthatja. Ebből az erős mondatból érdemes kiindulni, amikor az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás doppingügyét, annak várható következményeit boncolgatjuk.
Annál is inkább, mert egy kijelentés erejét nem csupán a tartalma, hanem a forrása is meghatározza. Márpedig Hargitay András fogalmazta meg az idézett véleményt, s hát a korábbi világbajnok úszó, a válogatott egykori szövetségi kapitánya nem csupán a magyar úszás, hanem úgy általában a magyar sport fajsúlyos alakja.
A Magyar Antidopping Csoport decemberben hozta nyilvánosságra, hogy négy magyar sportoló, két úszó, valamint egy-egy birkózó és atléta az úgynevezett biológiai útlevélen alapuló eljárás eredményeként valószínűleg doppingvétséget követett el. Huszonnégy órán belül a zuhanyhíradóból már értesülhettünk róla, hogy Kenderesi Tamás az egyik érintett, akit az Index ismert olimpikon pillangóúszóként azonosított.
Hiába, a kíváncsiság, a pletykaéhség és persze a káröröm egytől egyig gyarló emberi tulajdonság. Az igazságérzet kárára.
Miután ugyanis Kenderesi Tamás kiállt a nyilvánosság elé, és hosszú közleményben igyekezett cáfolni az ellene felhozott vádakat, már senki sem jelentkezett leleplező történettel, nevesítve, az úszó milyen tiltott szert használ, kinek a felügyeletével és azt kitől szerzi be.
A ritka kivételtől eltekintve éppen ez valamennyi doppingeljárás gyenge pontja: csak a sportolót állítják pellengérre, csak őt terheli egyetemes felelősség, pedig a tápláléklánc feltárása lenne az igazi feladat, ám mintha a tettestársak leleplezéséhez nem fűződne érdek a kapcsolatok kusza rendszerében.
Kenderesi Tamás 2014-ben robbant be a köztudatba, amikor a kétszáz méteres pillangóúszásban aranyérmet szerzett az ifjúsági olimpián. Egy év múlva a felnőttek között is betört a legjobbak közé, az országos bajnokságon többek között a sportág nagy idolját, Cseh Lászlót megelőzve győzött kedvenc távján. Az eredménye egyúttal arra is feljogosította, hogy induljon a 2015-ös világbajnokságon, csakhogy mononukleózis miatt három hónapig még az edzéseket sem látogathatta. Elgondolkodtató, sőt ijesztő.
A mononukleózis természetesen aljas betegség, nehezen diagnosztizálható, de néhány hét alatt a legtöbb fiatal felépül belőle. Ugyanerre egy sportolónak, akihez többek között az egészségesség érzetét is társítjuk, három hónapra volt szüksége. Ugyan miért? De lépjünk túl ezen, ahogy Kenderesi Tamás is tette. A pécsi sportoló egy évvel később diadalmasan tért vissza, bronzérmet szerzett a riói olimpián. A közvetlen stílusú, sajtbureszes srác egy csapásra közönségkedvenccé vált, népszerűsége vetekedett az olimpiai bajnokokéval.
Kenderesinek szép jövőt jósoltak, hiszen tizenkilenc éves volt csupán a riói olimpia idején, mégsem tudta megismételni az ott elért eredményeit. A Rióban úszott idejéből (1:53.62 perc) csupán két tizedet volt képes lefaragni az évek során (1:53.42 az egyéni legjobbja 2019-ből), ugyan Európa-bajnokságon szerzett egy-egy ezüstöt és bronzot, világbajnokságon és olimpián azonban már nem fért fel a dobogóra.
Tavaly, a budapesti világbajnokságon 1:55.20-as időeredménnyel csupán hatodik lett. S időközben nem csupán az új hazai kedvenc, az olimpiai bajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf hagyta faképnél félelmetes sebességgel, immár a 2022-es római Európa-bajnokságon ezüstérmes Márton Richárd is elé került a hazai rangsorban.
Kenderesi vajon miért torpant meg? S miben bízva vágott bele ősszel a felkészülésbe? Csak nem…? Szinte megválaszolhatatlan kérdések. Azt is mondhatnánk, összevágnak a dolgok. Egy lelkileg és térdműtétje után testileg is megtört sportoló egyetlen kiutat lát arra, hogy ismét a csúcs közelébe jusson.
Mégse ítélkezzünk ilyen könnyen. S akkor még Hargitay András véleményével is illene kezdene valamit.
