Elhunyt Szása, a négy hónapos kölyöktigris – adta hírül közösségi oldalán a Fővárosi Állat- és Növénykert. Mint írták, bár az állatorvosok és a gondozók éjt nappallá téve küzdöttek az életéért, és voltak bizakodásra okot adó pillanatok, de sajnos az apró nagyragadozó a kezelésekre érdemben nem reagált.
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, Szása, a hím kistigris a napokban rosszul lett a külső tigriskifutóban, miközben húgával, Lénával játszott. A kistigris a sorozatos epilepsziás rohamok miatt agyvérzést kapott, a képalkotó eljárások több helyen kiterjedt vérzést mutattak az agyában és ödémás is lett.
Az állatkert szerint azóta Szása elveszítette látását, nem evett és képtelen volt néhány lépésnél többet megtenni. A gyógyszerek ellenére is újra és újra ismétlődő rohamokba végül belehalt.
„Elvesztése mindannyiunk számára megrendítő. Megható volt ugyanakkor látni azt a sok biztatást és jókívánságot, amit a korábbi posztunkhoz írtatok. Köszönjük, hogy lélekben ilyen sokan vele és az életéért küzdő szakembereink mellett voltatok!” – írták.