A MOL Fehérvár FC kétgólos hátrányból fordított Zalaegerszegen, de végül be kellett érnie egy ponttal
A székesfehérvári csapat, amely idegenbeli mérkőzésein eddig nem kapott ki a mostani bajnokságban – három győzelem mellett két döntetlent ért el -, maradt a tabella élén, mivel két közvetlen üldözője, a Mezőkövesd és a Ferencváros döntetlent játszott egymással a fővárosban.
ZTE FC-MOL Fehérvár FC 3-3 (2-0)
Zalaegerszeg, 4038 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Bobál G. (6., 25.), Lesjak (93.), illetve Nego (51.), Hodzic (52.), Futács (83.)
sárga lap: Stieber (16.), Kocsis (17.), Mitrovic (45+1.), illetve Hodzic (2.), Pantic (8.), Milanov (13.), Futács (86.)
Zalaegerszeg: Demjén – Bedi, Lesjak, Bobál D., Tamás (Gergényi, 38.) – Mitrovic, Kocsis – Radó (Devecseri, 54.), Stieber, Babati (Ikoba, 74.) – Bobál G.
Fehérvár: Kovácsik – Nego, Rus (Elek, 83.), Musliu, Hangya – Petrjak, Nikolov, Pantic (Pátkai, 59.), Kovács I. – Hodzic, Milanov (Futács, 74.)
Jó iramú, eseménydús első félidőt láthatott a közönség. Mindkét csapat aktívan futballozott, de a ZTE volt ötletesebb és pontosabb a támadások befejezésénél: Bobál Gergely kétszer is jó helyen állt és higgadtan élt a kínálkozó lehetőséggel. A Fehérvár az utolsó negyedórában sok energiát mozgósított hátránya faragása érdekében, de nem járt sikerrel. Az első 45 percben mindkét együttes sokat próbálkozott kapura lövéssel, nem unatkozott a publikum.
A fordulást követően is lendületben maradtak a csapatok, előbb a ZTE próbálkozott a vendégkapu előtt, majd a Fehérvár bő egy perc alatt két gólt szerezve egyenlített. A félidő közepéhez közeledve egyre több volt a szabálytalanság, a durva belépő, időnként el is szabadultak az indulatok, miközben továbbra is nagy volt az iram. A második félidőben jóval többet támadott a vendégcsapat, amely a hajrában megszerezte harmadik gólját, és úgy tűnt, be is gyűjti a három pontot, az utolsó percekben azonban a ZTE mindent egy lapra tett fel, és kiegyenlített.
Az első félidőben a Zalaegerszeg, a másodikban a Fehérvár futballozott jobban és eredményesebben, ami végül pontosztozkodást ért.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!