Hétfőn már a Carpathian Brigade is otthon maradt, pedig a fekete pólós srácok nem válogatnak meccs és meccs között, csak az a fontos, hogy a két csapat közül az egyik a magyar legyen. Úgy látszik azonban, hogy a 34. vízilabda Európa-bajnokság vasárnapi nyitányán egy kicsit elvette a fiúk kedvét a magyar-horvát női meccs enyhén komikus eredménye, a 25-6. Elvégre még a legvérmesebb szurkolók is izgalomra vágynak, ebből azonban hétfőn is hiány volt a Duna Arénában, még a legszorosabb meccsen, a Franciaország-Izrael „rangadón” is 10-6 volt az eredmény a galloknak. Akadt persze egy idézőjel nélküli rangadó is, a B csoportban a Spanyolország-Olaszország összecsapás, csakhogy a vb-ezüstérmes ibériaiak sétagaloppot csináltak a találkozóból, 16-10-re lelépték a szebb napokat látott „setterosát”, ahogy az olasz válogatottat odahaza becézik. Úgy hírlik, néhány talján hölgy elrontotta a gyomrát, ezért is gyengélkedtek. Roser Tarragó, a spanyolok mindössze 170 centis, 59 kilós klasszisa hét gólt dobott, a barcelonai lányt nem tudták tartani, úgy látszik, Keszthelyi Ritának komoly riválisa lesz a gólkirálynői címért.
A hosszúra nyúlt felkészülési időszak még tegnap is tartott a mieinknek, a szlovákok talán még az első napi ellenfélnél, a horvátoknál is harmatosabbak, amikor elkezdtem írni ezt a mondatot, még „csak” 8-1-re vezettünk, amikor kitettem a pontot a végére, már 10-1-re. Az első komoly ellenfél Oroszország lesz szerdán, de az aztán komoly a javából!
A szlovákok egyébként a déli határszélről gyűjtötték játékosaik többségét, ízelítőül néhány név és a születési hely: Kiss (Kissová) Emőke (Érsekújvár), Kiss (Kissová) Katalin (Pozsony), Kuruc (Kurucová) Janka (Kassa), Horváth (Horváthová) Krisztina (Rimaszombat). Nálunk meg Natasa Rybanska játszott, Pöstyénből.

Fotó: Mirkó István
Nálunk Gangl Edina helyett Kasó Orsolya kezdett a kapuban, nem tartott sokáig egymás kóstolgatása, Rebecca Parkes már a 19. másodpercben belőtte az első gólunkat. Szegény szlovákok alig-alig jutottak el a kapunkig, „bombáikra” ráillett Kemény Fecsó bácsi évtizedekkel ezelőtti aranyköpése: „Erős lövés volt, csak kicsit rövid.” Keszthelyi Rita és Rybanska járt az élen a gólgyártásban, aztán 13-1-es állásnál Katlovská ívelt egyet Kasónak. A szlovák lány úgy örült, mintha ezzel a góllal biztosította volna be az Európa-bajnoki aranyérmet hazája válogatottjának.