Már a kilencfokos Balaton sem riasztaná

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar sport egyik legbiztosabb tokiói éremesélyese a nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf. A 22 éves veszprémi fiatalembert egyelőre kirekesztették a fűzfői uszodából, ahová csak két negatív koronavírusteszt után térhetne vissza. Marad a futás, ami azonban nem kenyere a vízi embereknek, no meg a lélekölő bizonytalanság.

Ch. Gáll András
2020. 03. 23. 10:48
A verseny ma csak álom a világbajnoknak Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Négyszáztól ezerötszázig a hosszabb távokon versenyeztem volna a gyorsaságomat tesztelendő. Utána már az Európa-bajnokság következett volna május huszadikától, de időközben ezt is elhalasztották. Majd a Lupa-tavon egy világkupaversenyem, de már ez is ugrott.

Az olimpia évében amúgy is kevés világkupára neveztem, ez nem a pénzes viadalok idénye, az olimpia mindent felülírt – fogalmazott az úszó, aki arról beszélt, hogy jelen pillanatban semmi sem biztos, legkevésbé az olimpia. – Kicsit frusztrált vagyok a bizonytalanság miatt. Egyik nap azt mondják, halasztani fognak, a másik nap arról szólnak a hírek, július 24-én elkezdődik az olimpia. Nem tudjuk, mire készüljünk, most talán az a legfontosabb, hogy lélekben erősek legyünk.

Persze depresszióról szó sincs, a fia­talember igyekszik formában tartani magát az úszásmentes napokban is.

– Tegnap lementem futni. Nem volt egy leányálom, nekünk, úszóknak nem kenyerünk a futás, szörnyen esett már a végén. Négy és fél kilométer után feladtam, meg is jegyeztem, inkább úsznék a kilencfokos Balatonban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.