– Úgy tudjuk, elhagyta Belgiumot, és visszaköltözött a szülőhazájába. Mióta tartózkodik Németországban?
– Két és fél hete utaztam haza, miután a koronavírus-járvány miatt Belgiumban is felfüggesztették a labdarúgó-bajnokságot. Az első két hetet szinte karanténban töltöttem, mert a klubom, a Cercle Brugge stábjának orvosa pozitív tesztet produkált. Így amikor hazatértem, izoláltam magam a környezetemtől, nem érintkeztem a családommal, a végére kellett járnom annak, hogy magam is fertőzött vagyok-e vagy sem. Szerencsére minden rendben, így a két hét letelte után végre találkozhattam a szeretteimmel.
– Az előző szezonban a kiesés elől menekülő Mouscront vette át menet közben és tartotta bent az első osztályban. Most ugyanezt a bravúrt hajtotta végre a Cercle Brugge-vel. Ennyire vonzódik a lehetetlennek tűnő feladatokhoz?
– Ez nem ilyen egyszerű. Kilenc meccsünk volt hátra az alapszakaszból, az utolsó előtti helyen álltunk a bajnokságban, nem jöttek az eredmények, a nagyon tehetséges, de rutintalan monacói kölcsönjátékosok (a Cercle Brugge tulajdonosa Dmitrij Ribolovljev orosz üzletember, aki egyben a Monaco elnöke is) mellett szükségünk volt tapasztalt labdarúgókra. A klub elnöke elfogadta az érveimet. Szezon közben kellett igazolnunk, így jött a képbe többek között Eppel Márton. Tudom, hogy mire képes, mégsem volt könnyű beépíteni a csapatba. Legutóbb tavaly novemberben a kazah Kajrat Almatiban játszott tétmeccset, és kellett egy kis idő, amíg újra formába lendült. Szerencsére a többiek is elkapták a fonalat.
– Ha megengedi, nézzünk egy-két magyar vonatkozású témát. Szoboszlai Dominikot ön hívta meg először a felnőttválogatott keretébe. Tizenhét évesen együtt edzhetett Geráékkal. A pletykák szerint a Milan és a Lazio érdeklődik iránta. Mit javasolna neki?
– Ezek spekulációk, én csak a teljesítményéről szeretek beszélni. Szoboszlai rengeteget fejlődött Salzburgban, játszott a Bajnokok Ligájában. Még mindig nagyon fiatal. Ha a következő szezonban folyamatosan magas szinten futballozik Salzburgban, akkor lehet arról beszélni, hogy mi lesz a következő lépcsőfok a karrierjében.