A korábbi magyar szövetségi kapitány a bolondját járatja a Kisvárdával
Bernd Storck Révész Attila kiszemeltje, de a német szakember közben Belgium felé kacsingat.
Bernd Storck Révész Attila kiszemeltje, de a német szakember közben Belgium felé kacsingat.

A korábbi magyar szövetségi kapitány bent tartotta a belga első osztályban a Kortrijkot, de még nem döntötte el, hogy marad-e a kis csapatnál.

Szélesi Zoltánnak ma is fáj, ahogy Duchatelet elbánt vele Újpesten, de idővel visszatérne szeretett csapatához.

Bernd Storck korábbi futballkapitány Nagy Ádámot kifejezetten kedveli, és örül, hogy Schäfer András beverekedte magát a válogatottba.

Bernd Storcknak az eddigi edzőjével elégedetlen belga Genk adott az idény végéig szóló szerződést.

Német szakember érkezéséről pletykálnak, miután a Fehérvár rendkívül gyenge teljesítményt nyújtott eddig.

Bernd Storck pontosan emlékszik rá, milyen nehéz beszélgetései voltak öt évvel ezelőtt.

A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerdán távozott a DAC-tól.
A korábbi válogatott kapussal készült beszélgetésünkben a normalitás is szóba került. Ez lehetett a baj?

A dunaszerdahelyi csapat edzője, Bernd Storck nem fél a folytatástól a klubtörténeti bravúr után.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meghallgatáson vett részt Pintér Sándor belügyminiszter, amelyen a Szőlő utcai botrány is előkerült.

Karácsony Gergely akciója saját politikai felelősségének elkerüléséről szól.

Rendhagyó adásunkban Kazahsztánba kalauzoljuk el Önöket, ahol egy hónapot töltöttünk el azért, hogy mélyebb bepillantást nyerhessünk a térség történetébe.

Majdnem idilli, de azért ne felejtsen el kabátot venni.

A szankciós politika nem érte el a célját.

Puyin válasza nem marad el.

Az orosz erők bekerítették Pokrovszkot – erről is beszélt az orosz elnök Biskekben.

A magyar bajnok kezdőjében több változás is történt a hétvégi bajnokihoz képest.

A GDP az idei 0,5 százalékról 2026-ban 2-3 százalékkal növekedhet – mondta a miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.

The ban would cost an average household more than half a million forints in additional expenses per year.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.