Kiábrándult a németekből a magyar válogatott korábbi kapitánya

Szélesi Zoltán labdarúgóként is sokra vitte, légiósként Németországban, Franciaországban, Görögországban és Hollandiában is megfordult, továbbá huszonnyolcszor szerepelt a magyar válogatottban. Az edzői karrierje látványos gyorsasággal indult, hiszen egyből tagja lett Bernd Storck edzői stábjának, majd 2017-ben két mérkőzés erejéig szövetségi kapitányként irányította a nemzeti csapatot. A 41 éves szakember azóta is a Magyar Labdarúgó-szövetségben dolgozik az utánpótlás-válogatottaknál, s közben tudatosan készül arra, hogy vezetőedzőként térjen vissza a felnőttfutballba.

Szélesi Zoltán Forrás: MLSZ

– Kinek drukkol a világbajnokságon?
– Házon belül, az MLSZ-nél készült egy applikáció, amelyen a győztesre és a gólkirályra lehetett tippelni. Én is regisztráltam, és Argentínát, illetve Lionel Messit jelöltem meg. Részben persze érzelmileg, de nem is vakon, alaptalanul, hiszen az argentinok imponáló statisztikával érkeztek a világbajnokságra. Messiék első meccse után kisebb sokkot kaptam, de aztán látványosan javult az argentinok formája. Azt is be kell vallanom, noha a végjátékhoz közeledünk, nehezen tudok ráhangolódni a világbajnokságra. Ilyenkor én a téli sportokat szoktam nézni, a vb nekem nyári esemény, a mostani időpont teljesen felborítja a labdarúgás éves ritmusát.

– Négy országban, sorrendben Németországban, Franciaországban, Görögországban és Hollandiában volt légiós, ezek közül három is kijutott a világbajnokságra. Eme csapatok szereplését nem kíséri kiemelt figyelemmel?
– Kisgyerekként, miként a korosztályomból oly sokan, én is Diego Maradona bűvöletében éltem, mellette, mögötte a brazil Ronaldo, a fenomenális volt a kedvencem, különben pedig a németeknek drukkoltam évtizedeken át. Egyfelől a felmenőim végett, másfelől mindig nagy hatással volt rám a németek törhetetlen mentalitása, rakkolós stílusa. Mára ez a rajongás teljesen kihűlt, sokakkal – nemcsak a szurkolókkal, hanem számos elismert német szakemberrel – egyetértésben én is azt vallom, a játékosoknak, különösen egy világbajnokságon, csakis a labdarúgással szabad foglalkozniuk. Ha nem így tesznek, az elvonja a figyelmüket a lényegről, a feladatukról, aminek láttuk az eredményét a németek esetében is.

– S melyik országban érezte magát a legjobban légiósként?
– Ha a körülményeket nézzük, akkor természetesen Görögországban. A tengerpart, az örök nyár rám is nagy hatással volt. Persze nem nyaralni, hanem futballozni igazoltam 2010-ben az Olimpiakosz Voloszhoz. Akkor még erősebb volt a görög futball és a bajnokság is, mégis sikerült Európa-liga-indulásra jogosító helyezésen végeznünk. Mindent egybevéve a Németországban, az Energie Cottbusnál eltöltött három év jelentette az álmaim beteljesülését. Nekem a Bundesliga volt a csúcs az európai futballban, és talán a Cottbus legszebb éveiben futballozhattam ott. Az első idényben a bennmaradásért küzdöttünk a másodosztályban, a következőben feljutottunk, a harmadikban pedig megvetettük a lábunkat a Bundesligában.

– Ha ennyire jól érezte magát, miért áll tovább a francia Strasbourghoz?
– A Cottbusban eltöltött éveknek köszönhetem, hogy így alakult a pályafutásom. Nem akartam elmenni, ám a Strasbourg a klubomnak és nekem is, mondhatjuk így, visszautasíthatatlan ajánlatot tett. Franciaországban is sokat tanultam, elsősorban taktikailag váltam érettebbé.

– Ugorjunk egy nagyot az időben visszafelé. Újpesten nevelkedett, ott is lett első osztályú játékos. Nem emlékeztem rá, meglepett, hogy az életrajza szerint már tizenhét évesen tagja volt az Újpest 1998-as, máig utolsó bajnokcsapatának.
– Azért nem emlékszik rá, mert még nem is voltam a keret tagja, így hát érmet sem kaptam. Edzésekre már felhívtak a felnőttek közé, de akkor még a tartalékcsapat keretéhez tartoztam, éppen 1998 nyarán kerültem fel az első csapathoz.

– Tartja a kapcsolatot az akkori játékosokkal, Jeneivel, Kiskapusival, Petővel, Szlezákkal és a többiekkel?
– Ha csak tehetem, én is csatlakozom hozzájuk, amikor egy-egy meghívásnak eleget téve elmennek kispályán játszani. Az idei Lázár Bence-emléktornán is velük együtt focizom majd. 

– Mivel emelkedett ki az akkori fiatalok közül?
– Remélem, nem tűnök szerénytelennek, de a mentális erőm, a fizikai adottságom akkoriban kiemelkedő volt, és azért futballozni is tudtam. Persze volt egy-egy nálam jobb játékos a posztomon, közülük, Isten nyugosztalja, Bánka Kristófot emelném ki. Otthonról, a családból hoztam a sportos mentalitást. A bátyám is focizott, valamint atletizált, a nővérem kézilabdázott, édesapám pedig megrögzött sportember, aki mindent megteremtett annak érdekében, hogy mi sportolhassunk.

– Túlzás, ha azt mondom, hogy megelőzte a korát a magyar futballban, mert az ezredfordulót követően ön volt az első fizikálisan tökéletesen felkészített, mondhatjuk így is, kigyúrt magyar labdarúgó?
– Nem, talán van benne valami. Pető Tamás, Véber György, Jenei Sándot, Tóth Norbert játszott akkor a középpályán az Újpestben, tisztában voltam vele, csak akkor kerülhetek be a csapatba, ha többet futok náluk, az ellenfeleket csontig rágom… Édesapámnak tényleg nagyon sokat köszönhetek. Volt egy kis családi tornatermünk az alagsorban bordásfallal, súlyzókkal, sok külön munkát végeztem ott. Nyaralás alatt is rendszeresen sportoltunk, futottunk a tengerparton, fejeltünk a vízben.

Emlékszem, már a Cottbus futballistája voltam, amikor a nyári szünet alatt elhívott kerékpározni. Szentendréig tekertünk meg vissza, de esélyem sem volt a tájban gyönyörködni. Hazaérve mondtam is neki, ha legközelebb bringázni indulunk, közölje előre, hogy edzésre készüljek.

A mai fiatalokba is azt igyekszem sulykolni, hogy az edzéseken elvégzett munka nem elég, pluszmunkát kell végeznie annak, aki ki akar emelkedni.

– Újpesten kezdte a pályafutását, és ott is akarta befejezni. Roderick Duchatelet egy csúnya ügy végén azonban elküldte a csapattól. Ez máig szálka az ön szemében?
– Nem szálka, gerenda. Hollandiában a Nijmegennél egy plusz egy éves szerződésem volt, de mert Duchatelet hívott, egy év után hazajöttem. A tulajdonos nem volt elégedett a csapat teljesítményével az első idény után, ezért az anyagi nehézségekre hivatkozva a bérek megkurtítását kezdeményezte. Sehol máshol nem mentem volna bele ebbe, csakis Újpesten. Ami ezek után következett, arra ma sem találok szavakat. Miután aláírtam az addigi szerződésem megszüntetését, az újból, arra hivatkozva, hogy azt előbb a többi játékoséval együtt be kell vinnie az MLSZ-be, Duchatelet nem adott saját példányt. Majd kitiltott a Megyeri úti létesítményből, kirúgott, mintha nem is létezne az új megállapodás. Három éven át tartó pereskedés után nyertem el az igazamat. Kész szerencse, hogy az ügyvédem tanácsára telefonnal lefotóztam az új szerződést, ami perdöntő bizonyítékul szolgált. Ilyen inkorrektséggel egyszer sem találkoztam a pályafutásom során. 

– Ezután a Puskás Akadémiánál játszott még egy évig. 2015-ben, harmincnégy évesen vonult vissza. Nem érte volna meg még egy évet kitartani? Talán bekerülhetett volna az Európa-bajnoki keretbe.
– Ez is különös történet. Felcsúton, talán mondhatom, kölcsönös megelégedésre töltöttem el egy évet, a csapatnak sikerült bennmaradnia az NB I-ben. Terveztük, hogy meghosszabbítjuk a szerződésemet egy évvel, ám az idény végén a klub akkori elnöke bejelentette, hogy Tóth Balázzsal együtt én is visszavonulok. Mit tehettem volna ezek után? Vidékre már nem akartam eligazolni, nem titok, megkörnyékezett a Fradi akkori edzője, de újpestiként mégsem mehettem oda, így hát abbahagytam a játékot.

Még sincs keserűség bennem emiatt, mert az élet váratlan gyorsasággal kárpótolt. 2015 júniusában a Litvánia elleni mérkőzésen még játékosként köszönhettem el a válogatottól, négy hónappal később pedig már pályaedzőjeként tagja voltam Bernd Storck stábjának, megélhettem a Norvégia elleni győztes párharcot és ott lehettem az Európa-bajnokságon is.

– 2017-ben aztán két meccs erejéig szövetségi kapitány is lehetett. Kényszerből vagy büszkén vállalta a nem éppen hálás feladatot?
– Ma is büszke vagyok arra, hogy még ha két mérkőzés erejéig is, de szövetségi kapitány lehettem. Nyilván nem úgy akartam kiérdemelni ezt a dicsőséget, hogy a főnökömet menesztik, de senki sem mondott volna nemet a helyemben. Távol álljon tőlem, hogy azt mondjam, készen álltam a feladatra, de ma sem csinálnék semmit sem másként. 

 

– Azóta is az MLSZ alkalmazásában áll, az U17-es után jelenleg az U19-es csapat szövetségi edzője. Kielégíti ez a feladat?
– Hogyne, máskülönben nem végezném. Folyamatosan figyelem a fiatalokat, járom az akadémiákat és a meccseket, külföldi tanulmányutakon veszek részt, s pro licence-es edzőként olykor előadást is tartok. A jelenlegi keretben is látok két-három olyan tehetséget, akik alázatos munkával, megfelelő családi háttérrel és persze némi szerencsével akár felnőttválogatottságig és külföldi szerződésig juthatnak.

– Célja, hogy visszatérjen a felnőttfutballba?
– Mindenféleképpen. Határozott célom, hogy idővel vezetőedzőként dolgozhassak valamelyik klubnál.

– Külföldön vagy itthon, akár az NB II-ben is?
– A kinn töltött éveknek köszönhetően beszélek nyelveket, van kapcsolatrendszerem is, de nem vágyom különösebben külföldre. Nagyképűség lenne azt állítani, hogy csak az NB I foglalkoztat. Szeretek megdolgozni a kihívásokért. 

– Volt már ajánlata?
– Igen, de egyelőre nem csábultam el.

– S ha az Újpest hívná?
– Ott születtem, ott nevelkedtem, ott lettem profi futballista, ma is ott élek, ezer szállal kötődöm Újpesthez.

Amikor zajlottak a tárgyalások a klub esetleges megvételéről, Kovács Zoltán nyilatkozta is, hogy örömmel látna az edzői stábban. Ha minden a tervek szerint alakul, ma már talán ott dolgozom.

A jelenlegi viszonyok közepette ez viszont szinte elképzelhetetlen. Nem vagyok türelmetlen, edzőként is igyekszem a játékosként elsajátított mentalitással végezni a munkámat, és hiszek benne, hogy elérem a céljaimat.

Borítókép: Szélesi Zoltán máig büszke arra, hogy ha csak két mérkőzés erejéig is, de szövetségi kapitánykén irányíthatta a magyar válogatottat (Fotó: MLSZ)