Belgiumban kapott kispadot a magyar válogatott volt kapitánya

Bernd Storck, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya április óta volt munka nélkül, ám most újra kispadot kapott, a belga élvonalban szereplő Genk szerződtette.

Magyar Nemzet
2021. 12. 08. 9:46
20200701 Dunaszerdahely DAC Slovan Bratislava Pozsony labdarúgás Nemzeti Sport Török Attila A képen: Bernd Storck Fotó: Török Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hivatalos honlapján jelentette be a belga első osztályban a 8. helyen álló KRC Genk, hogy Bernd Storck lett a csapat új vezetőedzője. Az 58 esztendős német szakember a szezon végéig szóló szerződést írt alá, amely hosszú távra szóló opcióval is rendelkezik. A Genk vezetése hétfőn menesztette John van den Bromot, aki 2020 novembere óta irányította az együttest, amelyet az elmúlt szezonban a bajnokságban a 4. helyre vezetett, és megnyerte a belga kupát. A most zajló szezonban változatos teljesítményt nyújt a csapat, a Jupiler League-ben a nyolcadik pozícióban áll a csapat a tizennyolcas mezőnyben, az Európa-liga H csoportjában csütörtökön a Rapid Wien ellen még kiharcolhatja a továbbjutást, a hazai kupából viszont a nyolcaddöntőben kiesett, ám ami a váltáshoz vezetett, az az volt, hogy a Genk az elmúlt nyolc tétmeccséből mindössze egyet tudott megnyerni.

Önmagában egy belga középcsapatról szólva ez a hír közömbös lenne a magyar szurkolók számára, ám az új edzőt mi is jól ismerjük. Bernd Storck 2015-ben vette át a magyar válogatott irányítását, amelyet hosszú idő után kijuttatott a 2016-os Európa-bajnokságra, ahol az osztrákokat megverve, az izlandiakkal és a portugálokkal elért döntetlennel meg is nyerte csoportját a nemzeti tizenegy, majd a nyolcaddöntőben Belgium ellen búcsúzott. A német edzőt a gyengülő eredmények miatt 2017 októberében menesztette az MLSZ, majd a Royal Mouscron, a Cercle Brugge és a Dunaszerdahely csapatainál vállalt munkát, április óta nem volt csapata.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.