Három hét múlva tisztújítás a Magyar Olimpiai Bizottságban

Kulcsár Krisztián elnök a tokiói olimpia egyéves elhalasztásával kapcsolatban jó érzését fejezi ki.

Magyar Nemzet, MTI
2020. 05. 27. 19:33
null
A Csillagok Háborújából idézett Kulcsár Krisztián, a MOB új elnöke
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Június 20-án rendezik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tisztújító közgyűlését. A MOB honlapjának beszámolója szerint a küldöttgyűlés dátumáról a szerdai elnökségi ülésen döntöttek.

Kulcsár Krisztián elnök összefoglalta a tokiói olimpia egyéves elhalasztásával kapcsolatos információkat, majd úgy fogalmazott, a MOB jó érzését fejezi ki a megoldás kapcsán. „A szervezet és az olimpiai mozgalom időt nyert, és megpróbálja ebből kihozni a legtöbbet” – vélekedett. Az elnök hozzáfűzte, a halasztás bejelentését követően tájékoztatást kapott a japán féltől arról, hogy a Tocsigi prefektúrában rendelkezésre álló edzőtábori lehetőségek igazodnak a játékok 2021-es megrendezéséhez, így továbbra is azonos feltételekkel várják a magyar sportolókat.

Az elnökség határozott a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának tavalyihoz hasonló mértékű finanszírozásáról is.

Fábián László sportigazgató a 2022-es pekingi téli olimpia sportági előrejelzéseit ismertette. Kevesebb, mint két esztendővel a játékok előtt a MOB áttekintette a kvalifikációs folyamatokat – amelyeket a koronavírus-járvány néhány esetben módosított –, figyelembe vette a versenyprogramot, és összesítette a kvótaszerzésben részt vevő magyar sportolók listáját. A szakmai anyagból kiderült, hogy két sportágban már elindultak a kvalifikációs versenyek, de a legtöbb szakágban az idei év második felében kezdődik a kvótaszerzés.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.