Elfogadta a sikeres párizsi olimpiáról szóló beszámolót a Magyar Olimpiai Bizottság
Sikeres esztendő volt 2024 a magyar sport és a magyar olimpiai család számára.
Sikeres esztendő volt 2024 a magyar sport és a magyar olimpiai család számára.

A sztorikkal és tanulságokkal teli portrékötetben huszonkilenc klasszis sportoló meséli el a nehézségekkel tarkított útját a csúcsig.

Összefogásra lenne szükség.

Tizenkét év után lesz ismét Európában a nyári olimpia, lehet, hogy a következőre még többet kell várni.

Gyulay Zsolt MOB-elnök külön köszöntötte a két hete kvótát szerzett női vízilabda-válogatottat.

A sportvezetőt a Magyar Olimpiai Bizottság kérte fel március végén, hogy nyújtsa be pályázatát az állandó NOB-tagságra Lausanne-ban.

A MOB szombati évi rendes közgyűlésén egy nem szavazat mellett módosították a szervezet alapszabályát.

A Győr női kézilabdacsapatának korábbi elnöke új feladatot kapott az olimpiai mozgalomban.

A korábbi köztársasági elnököt a Magyar Olimpiai Bizottság élére megválasztott Gyulay Zsoltról kérdeztük.

A megválasztása után kérdeztük a MOB új elnökét, aki társadalmi munkában látja el a feladatot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megújult a toronysisak, folytatják a döbröközi templom felújítását.

Sauron szeme ismét hazánkra fordult, figyelmeztet az energiajogász.

Csak látszólagos a nagy önbizalom, a Tisza Párt elnöke láthatóan egyre inkább vereségre készül.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Matt Damonnak ez nagyon nem tetszik.

Az eset Németországban történt január 17-én, az ámokfutót őrizetbe vette a helyi autópálya-rendőrség.

Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.