– Az érdekérvényesítő képességet sokan úgy determinálják, hogy van-e nálam elég pénz ahhoz, hogy megmondjam, milyen zene szóljon – szemléltette Schmitt Pál. – Az érdekérvényesítésnek azonban sok más aspektusa is van. Ápolni kell az olimpiai eszmét, segíteni kell az olimpiai témájú könyvkiadásokat, a művészeti versenyeket, meg kell ünnepelni az olimpia napot. A MOB-ban sok önként vállalt házi feladat van, amelyeket muszáj megcsinálni, ez különbözteti meg az olimpiai bizottságot egy szakszövetségtől. Nem féltem Zsoltot, mert
ha szeretne pluszjogosítványokat, akkor azt elmondja a kormány illetékeseinek, hiszen vannak meghatározó folyamatok, amelyek állami kézben maradtak vagy más szervezetek látják el őket. De még egyszer hangsúlyozom, ez nem csupán a pénzelosztásról szól, sok más méltó feladattal is jár.
Schmitt Pál 1989 és 2010 között volt a MOB elnöke, nála nagyobb tapasztalattal senki sem rendelkezik a pozícióval járó kihívásokat illetően. Ezekről már beszélt is Gyulay Zsoltnak.
– Elmondtam neki, hogy a legfontosabb az alázat, a jó munkatársak kiválasztása és a megosztott, de egyenlő figyelem minden irányba – árulta el a 79 éves sportdiplomata. – A MOB nem tud gólt rúgni vagy rekordot dönteni, a megfelelő körülmények biztosítása a feladata, ehhez pedig együtt kell tudni működni a mindenkori kormánnyal, az önkormányzatokkal, a szövetségekkel, a sportújságírókkal, a sporttudomány képviselőivel, tehát széles körű összefogást kell megteremteni. Az olimpiai mozgalom mottója a „gyorsabban, magasabbra, erősebben”, de én ezt még kiegészíteném azzal, hogy „együtt”. A MOB elnökének ez utóbbi a kulcsszó.
Borítókép: Schmitt Pál a MOB elnökválasztó közgyűlésén szombaton (Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!