„Az ismert okok miatt – a járvány és annak gazdasági, társadalmi hatásai – az anyagi háttér bizonytalanná vált, valamint ellentmondásos hírek érkeztek a szlovák bajnokságról is, így azt a döntést hozták a MAC Újbuda tulajdonosai, hogy a csapat visszalép a Tipsport Extraliga jövő évi küzdelmeitől” – közölte hétfőn közösségi oldalán az újbudai együttes.
A MAC úgy indul az Erste-ligában, hogy fuzionál az elmúlt két idényben ott szerepelt Hokiklub Budapesttel, annak a licencét viszi tovább, az összevont csapat teljes neve így MAC HKB.
Kangyal Balázs kettős szerepben vesz részt a munkában, ő lesz a vezetőedző és az általános igazgató is egy személyben. Egyelőre az eddigi vezetőedző, Majoross Gergely is marad a klub alkalmazásában. Érdeklődésünkre, hogy önként lépett-e hátra, vagy felmentették, a jégkorong világában megszokott szívélyes hangvételben felelt, azt hangsúlyozva, hogy az egyesülést úgy készítették elő, hogy Kangyal Balázs lesz az együttes vezetőedzője.
A csapat gerincét MAC-nevelésű, Erste- és Extraligás tapasztalattal rendelkező fiatal játékosok alkotják majd, s érkezik egy teljes sornyi húzóember is. A csapat otthona továbbra is a Tüskecsarnok lesz. A változásokról ez olvasható a közleményben:
„Mindez nem jelent visszalépést. Az Erste Liga is nagyon erős bajnokság, ezt pontosan tudjuk, hatalmas csatákat vívtunk itt három éven át, 2018-ban fantasztikus küzdelemben nyerni is tudtunk a végén. Most is bele fogunk adni mindent, de arról sem mondunk le, hogy megerősödve később egy még nagyobb kihívást jelentő ligában próbálja ki magát a csapat.”
Azért utóbbi terv még a jövő zenéje.
A MAC mellett az elmúlt két idényben a DVTK is a szlovák ligában szerepelt. A miskolciak szándékai még nem ismertek, valószínűleg maradnak a szlovák közegben, de az sem kizárható, hogy a Fehérvárt követve az osztrák bajnoksághoz csatlakoznak.