A Vidi az alábbi összeállításban lépett pályára: Kovácsik – Bolla, Musliu, Stopira, Hangya – Nikolov, Pátkai – Nego, Houri, Petrjak – Zivzivadze.
Az előző idény felfedezettje, az 1999-es születésű Bolla Bendegúz ezek szerint akár alapember is lehet Márton Gábor formálódó együttesében. Az előző idény megszokott nevei közül hiányzik Juhász Roland és Huszti Szabolcs, akik visszavonultak, továbbá Elek Ákos, Futács Márkó és Georgi Milanov, akikre nem számítanak a Vidinél.

Fotó: Mirkó István
Nem kezdődött jól a meccs a fehérváriaknak, a Holman Dáviddal felálló hazaiak 25 perc után már 2-0-ra vezettek. Houri szabadrúgása után Stopira fejeséből a Vidi még szünet előtt szépített, majd a 64. percben Funsho egyenlített, igaz, Sulla kapus – feledve Róma dicsőségét – kapitális bakival járult hozzá ahhoz, hogy a lövésből gól legyen.
A Vidiben csereként beállt Géresi Krisztián is, aki legutóbb 2017 decemberében játszott bajnoki mérkőzést. Azóta gerincműtéten is átesett, nagy csönd övezte a rehabilitációját. Most végre eljött a pillanat, s újra játszott Még mindig csak 25 éves, 2016-ban az év gólját rúgta, reméljük, hamarosan korábbi formájában láthatjuk viszont.
Pályára lépett három fiatal, Nyári, Zeke és Fodor is – új Vidi alakul.
Slovan Bratislava (szlovák)–Mol Fehérvár FC 2-2 (2-1)
Fehérvár: Kovácsik – Bolla (Fiola, a szünetben), Muszliu (Vágó, a szünetben), Stopira (Rus, a szünetben), Hangya (Géresi, 73.) – Nikolov (Nyári P., 73.), Pátkai (Bamgboye, a szünetben) – Nego (Hodzic, a szünetben), Houri, Petrjak (Zeke, 73.) – Zivzivadze (Nikolics, a szünetben)
Gólszerző: De Marco (22.), Medved (26.)., ill. Stopira (31.), Bamgboye (63.)