Dunaszerdahelyen nem tűrik a Slovan magyarellenes koreográfiáját
A DAC élesen bírálta a sértő, kirekesztő és elfogadhatatlan megnyilvánulásokat.
A DAC élesen bírálta a sértő, kirekesztő és elfogadhatatlan megnyilvánulásokat.

A Slovan–Dunaszerdahely mérkőzésen a szlovák drukkerek minősíthetetlenül viselkedtek.

Takács Dominik, a Slovan játékosa szép lassan Európa legjobb kapusai közé emelkedik.

A csapatkapitány szerint az FTC a Qarabag elleni párharc esélye, de persze nem becsüli le az azeri riválist.

A pozsonyi klub ultrái a Ferencváros elleni budapesti mérkőzésen hágták át az UEFA-szabályait.

Nem az érdektelenség, hanem biztonsági intézkedések miatt fogynak lassan a jegyek a visszavágóra.

Ez a mi napunk volt, de hátravan még kilencven perc – figyelmeztet Guram Kasia.

A Slovan csak akkor állhat ki, ha otthonról teljesen új keretet küld a Feröer-szigetekre.

Felkészülési mérkőzésen a Fehérvár 2-2-es döntetlent játszott Pozsonyban a Slovan vendégeként.

A mandiner.hu volt főszerkesztője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában elmondta, hogy hirtelen ötlet volt az akció meghirdetése, amit főpróbának tekint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Annyira ittasak voltak, hogy nem is tudták, mit hoztak el.

Egy csárda lett a befutó, a vendégek alig hittek a szemüknek.

A Tisza „az európai háborús párt magyar lerakata” – írta a politikai igazgató.

Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A Liverpool szombati bajnokija előtt sokáig kell visszamenni az időben elrontott Szoboszlai-tizenegyesig.

Pécsi Ármin is megtette a magáét, hogy így alakuljon a bajnoki.

Verdi operája Sümegi Eszter és Boross Csilla címszereplésével tér vissza a Magyar Állami Operaház műsorára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.