„A hét végi orvosi felmérések után július 20-án, hétfőn kezdi a felkészülést csapatunk, hárman azonban már nem az első kerettel edzenek. Elek Ákos, Futács Márkó és Georgi Milanov is a Vidi II-vel tréningezik a jövőben, nem lesznek tagjai az első csapat keretének” – ez a szűkszavú hír olvasható a Mol Fehérvár FC honlapján.

Fotó: Molfehérvárfc.hu
Az okok nem ismertek. A klub honlapja részleteket nem közöl, Márton Gábor vezetőedző a vele készített terjedelmes interjúban sem tér ki arra, miért lett kegyvesztett a három válogatott labdarúgó.
A 31 esztendős Elek Ákos 2019 januárjában tért vissza a Vidihez. Kétségtelen, nem váltotta meg a világot, azaz a Vidit, az előző idényben ugyan – a nemzetközi és a hazai kupameccsekkel együtt – 33 tétmérkőzésen is pályára lépett, kiemelkedő teljesítményt talán egyszer sem nyújtott, s összesen egy gólt szerzett.
A harmincéves Futács Márkó ugyancsak tavaly év elején csatlakozott a Fehérvárhoz. A 2019–2020-as évadban 37 tétmeccsen összesen 12-szer volt eredményes. A hírek szerint már összeboronálták a Honvéddal.
A 29. életévében járó, bolgár válogatott Georgi Milanov 2018 szeptembere óta a Vidi játékosa. Technikás futballista, de az elszántsága rendre hagyott kívánnivalót maga után. Az előző évadban 28 találkozón összesen háromszor talált be.