„Sok tényezője volt, amiért vissza szerettem volna térni Kispestre – árulta el döntésének részleteit Zsótér Donát a Honvedfc.hu-n. – Láttam, hogy a Honvéd milyen eredményt ért el, milyen csapat alakul, mi lesz a játékfelfogás. Sok szempontot mérlegeltem, de egy percig sem gondolkoztam, hogy a klub mellett döntsek-e. Újpest után Magyarországon csak a Honvéd jöhetett szóba, a társak, az edzők végett is. Bízom benne, hogy újra ki tudok teljesedni itt, mint amikor bajnokok lettünk.”
Nos, abban az idényben, a 2016–2017-es bajnokcsapatban Zsótér 22 meccsen három gólt szerzett, egyre javult a teljesítménye, sokan nem is értették, miért nem marad, amire az volt a magyarázat, hogy akkor csak kölcsönben szerepelt Kispesten.
„Donát a mostani átigazolási időszak egyik legkeresettebb játékosa volt, ezért is nagy fegyvertény a megszerzése – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezetője az aláírást követően. – Azért, hogy ismét a Honvéd játékosa legyen, komoly erőfeszítéseket tettünk, és ebben ő is partner volt. Ismerős közegbe érkezik, nagy ambíciókkal. Biztosak vagyunk benne, hogy dinamikus és kreatív játékával erőssége lesz a csapatnak!”
A 24 éves Zsótér a Tisza Volánban kezdett el futballozni, majd a felcsúti akadémiáról került a Videotonhoz, ahol 17 évesen mutatkozott be az NB I-ben. A fehérvári évek alatt szerepelt kölcsönben Szolnokon és Dunaújvárosban, majd ugyancsak kölcsönszerződéssel visszatért a PAFC-hoz, ahol 2015 januárjától másfél évet szerepelt. Újpesten három évet húzott le, de Nebojša Vignjević-tyel mindvégig ellentmondásos volt a viszonya.
