
Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev
Kalmárhoz hasonlóan a több fontos védést is bemutató Gulácsi Péter is kiemelte a szerencsefaktort.
- A múltban többször volt olyan mérkőzésünk, ahol egy kis szerencsével máshogy is alakulhatott volna, gondolhatunk akár a szlovákok elleni hazai meccsre is, a végén egy pici hiányzott. Talán ma ezt egy kicsit visszakaptuk. A csapat az nyilván akart, próbáltuk, sok volt a hiba a játékunkban, előre- és hátrafelé is. Azt tudjuk, hogy játékban azért fejlődnünk kell a maihoz képest, ha novemberben is nyerni szeretnénk.
A vezetést megszerző Willi Orbán az átélt nehézségekről beszélt.
- Bulgária egyáltalán nem játszott rosszul, jól építette a támadásait, nem mindig sikerült jól letámadnunk őket, időnként szenvedtünk ellenük. De aztán megmutattuk, mire vagyunk képesek. Kalmár Zsoltnak köszönhetően a rögzített helyzeteknél is jók voltunk, és szerintem megérdemelten nyertünk. Izland ellen nagy kihívás vár ránk, jól fel kell készülnünk, de hazai pályán játszhatunk, ami nagy előny.
Marco Rossi szövetségi kapitányból vegyes érzelmeket váltott ki a mérkőzés.
- Nem tudom, hogyan is érzek jelen pillanatban. Egyik oldalról nagyon boldog vagyok, hiszen sikerült bejutni a döntőbe. Örülök a srácok miatt, örülök a stáb miatt, hiszen elképesztő munkát végeznek a kollégáim. Természetesen örülök a szurkolóink miatt is, hiszen Magyarországot képviseljük. Úgyhogy egész Magyarországért vagyok most boldog. Ugyanakkor, nem örülök annak és nem vagyok elégedett azzal, amilyen stílusban futballoztunk. Persze nem mindig lehet jól játszani és megszerezni a győzelmet. Törökország ellen megtörtént, Oroszország ellen nem így volt, még akkor is, ha szerintem jobban játszottunk, mint ők, ott vereséget szenvedtünk. Ma a bolgár csapat jobban játszott, mint mi, nem mindig, de a mérkőzés egy bizonyos pillanatában, de mi szerencsések voltunk az apró részletekben, és végül nyertünk. Egy kicsit a szerencsének is köszönhetően, hogy őszinte legyek – összegzett a mieink mestere.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!