Nem sikerült jól Szoboszlai Dominik salzburgi búcsúmeccse. A húszéves szélső a héten írt alá az RB Leipzighez, amelyhez azonban csak januárban csatlakozik, így a lipcsei bejelentést követően egyből utazott vissza Ausztriába, ahol vasárnap lépett pályára – egy ideig biztosan – utoljára.
A Wolfsberg elleni hazai meccs előtt a Salzburg elbúcsúztatta Szoboszlait, aki aztán gólpasszt adott, de meglepetésre így is kikapott a csapata 3-2-re. A győztes gól a 79. percben született, a magyar szélsőt három perccel később lecserélték, így 83 találkozón 26 góllal és 35 gólpasszal ért véget a salzburgi karrierje.
Szoboszlai új csapata, az RB Leipzig nem tudta kihasználni, hogy két legnagyobb riválisa, a Leverkusen és a Bayern München egymás ellen játszott, és csak 0-0-s döntetlent ért el hazai pályán a Köln ellen. Az eredmény miatt legalább a védelem oszlopának, Willi Orbánnak és Gulácsi Péternek sem tehetett szemrehányást senki, mindketten végig a pályán voltak. A magyar kapus érte el a legtöbb kapott gól nélküli meccset a Bundesligában az ősszel (6) és ugyancsak ő szedte be a legkevesebb gólt (9).
A Bundesliga többi magyarja közül Sallai Roland a Schalke elleni duplája után a forduló válogatottjába is bekerült múlt héten, így önbizalommal telve készült a Hertha ellen. – Megtisztelő, ha a Kickernél kiemelkedőnek ítélték a játékomat, de nem akarok ennyivel megelégedni, az a célom, hogy minél több ilyen egyéni elismerést gyűjtsek be – fogalmazott Sallai , aki a berliniek ellen nem tudott újra brillírozni vasárnap. Hatvan percet töltött a pályán a Freiburgban, amely 4-1-es győzelmet aratott. A Herthában Dárdai Márton ezúttal nem került be a meccskeretbe, csakúgy, mint a Mainzban sérült Szalai Ádám sem.
– Köszönjük Nagy Ádámnak, hogy Andrea Pirlónak öltözött – ilyen és ehhez hasonló dicséretekkel árasztották el a magyar válogatott középpályását az utóbbi időben Angliában. A 25 éves játékos valóban kiváló formának örvendett az ősz második felében, november óta a Bristol City az összes angol másodosztályú bajnokiján a kezdőben vetette be. A legutóbbi fordulóban a Preston ellen is végig a pályán volt Nagy, de Pirlo most az öltözőben maradt, 1-0-s vereséget szenvedtek.