
Szalai Attila 1998. január 20-án született Budapesten. Sportszerető családba született, ahol az édesapja, idősebb Szalai Attila válogatott labdarúgó volt, míg édesanyja kézilabdázott és atletizált. A család Gödön élt, ahol Szalai már óvodásként megismerkedett a labdarúgással, és szülei soha nem kényszerítették rá a sportot.
Gyermekkorát nagyban meghatározták a tengelici nyarak, ahol az anyai nagymamáját látogatta. Szalai Attila korán bekapcsolódott a szervezett futballba: az alsógödi és a felsőgödi csapathoz is eljárt, majd a Bozsik-programban is futballozott. 8-9 évesen Vácra került, ahol két évig futballozott, majd a Vasas Kubala Akadémiára igazolt.
A család életét gyökeresen megváltoztatta, amikor 2012-ben Szalai a Rapid Wienhez szerződött. A család Sopronba költözött, hogy közelebb legyen és mindennap buszozhasson a bécsi edzésekre. A kinti évek alatt Szalai leküzdötte a nyelvi akadályokat, hiszen német nyelvtudás nélkül érkezett. Később visszaemlékezve elmondta: „voltak pillanatok, amikor sírtam és szomorú voltam”.
Szalai Attila jelenleg nőtlen. A családdal továbbra is szoros kötelékben él: idősebb Szalai jelenleg a Vác VLSE vezetőedzője.
Karrier
Klubcsapatokkal
Szalai Attila 2016 májusában, 18 évesen debütált a Rapid Wien felnőtt csapatában a Bundesligában.
2017-ben hazatért Magyarországra, és hároméves szerződést írt alá a Mezőkövesd Zsóry FC-vel. Itt két szezont töltött, 45 bajnokin lépett pályára és két gólt szerzett. 2019 nyarán nemzetközi tapasztalatszerzés céljából a ciprusi Apollon Limasszolhoz írt alá, itt 30 bajnokin két gólt jegyzett és nemzetközi kupamérkőzéseken is szerepelt.
2021 januárjában óriási lépcsőfokot jelentett a karrierjében, hogy a török Fenerbahcéhez igazolt. Gyorsan alapemberré vált, két és fél év alatt 84 bajnokin hatszor volt eredményes. 2023-ban Török Kupát nyert a csapattal, mindegyik meccset végigjátszotta a sorozatban.
2023 júliusában Szalai Attilát a Hoffenheim szerződtette négy évre, 12,3 millió euróért. A Bundesligában azonban nem tudott állandó helyet kivívni magának: az első szezonban mindössze hét bajnokin játszott. 2024 januárjában kölcsönbe került az SC Freiburghoz, ahol mindössze 101 percet töltött a pályán. 2025 januárjában újabb kölcsönszerződést írt alá Szalai Attila a Standard Liège-nél, ahol öt meccsen 334 percet játszott, mielőtt megsérült. A Hoffenheim 2025 nyarán is kölcsönadta, ezúttal Törökországba, a Kasimpasához.
A válogatottal
Szalai Attila a magyar válogatottban 2019. november 15-én mutatkozott be a Puskás Aréna történelmi nyitómérkőzésén, Uruguay ellen. Marco Rossi a 71. percben cserélte be. A 2021-es Európa-bajnokságon alapemberként szerepelt: mindhárom csoportmeccsen kezdőként lépett pályára.
2022. november 17-én szerezte meg első válogatott gólját, a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen parádés csukafejessel egyenlített 1–1-re. 2024-ben részt vett a németországi Európa-bajnokságon is, ahol volt a kezdőcsapat tagja is, illetve volt cserejátékos is.
2025 márciusáig 47 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, 44-szer kezdőként és egy gólt szerzett. Összesen 4015 percet töltött a pályán, és kilenc sárga lapot kapott. Szalai a Marco Rossi-korszak meghatározó alakja volt, akinek stabil védőmunkájával és nemzetközi tapasztalatával jelentős szerepet töltött be a magyar válogatott eredményeiben.
Klubcsapatai
Rapid Wien II (2015–2017)
Rapid Wien (2016)
Mezőkövesd Zsóry FC (2017–2019)
Apollon Limassol (2019–2021)
Fenerbahce SK (2021–2023)
TSG Hoffenheim (2023–)
→ SC Freiburg (kölcsön) (2024)
→ Standard Liege (kölcsön) (2025)
→ Kasimpasa (kölcsön) (2025 –)
Magyar válogatott (2019–)
Statisztika
Klubcsapatokkal
Rapid Wien
o 2015–16: 1 mérkőzés, 0 gól
Rapid Wien II
o 2015–16: 20 mérkőzés, 1 gól
o 2016–17: 23 mérkőzés, 0 gól
Mezőkövesd Zsóry FC
o 2017–18: 20 mérkőzés, 0 gól
o 2018–19: 25 mérkőzés, 2 gól
Apollon Limassol
o 2019–20: 14 mérkőzés, 0 gól
o 2020–21: 16 mérkőzés, 2 gól
Fenerbahce SK
o 2020–21: 21 mérkőzés, 3 gól
o 2021–22: 31 mérkőzés, 1 gól
o 2022–23: 32 mérkőzés, 2 gól
TSG Hoffenheim
o 2023–24: 4 mérkőzés, 0 gól
o 2024–25: 0 mérkőzés, 0 gól
SC Freiburg (kölcsön)
o 2023–24: 3 mérkőzés, 0 gól
Standard Liege (kölcsön)
o 2024–25: 5 mérkőzés, 0 gól
Magyar válogatottal
· 2019: 1 mérkőzés, 0 gól
· 2020: 7 mérkőzés, 0 gól
· 2021: 15 mérkőzés, 0 gól
· 2022: 8 mérkőzés, 1 gól
· 2023: 10 mérkőzés, 0 gól
· 2024: 5 mérkőzés, 0 gól
· 2025: 1 mérkőzés, 0 gól
Adatlap
Születési idő: 1998. január 20.
Születési hely: Budapest
Sportág: labdarúgás
Poszt: hátvéd (középső vagy balhátvéd)
Jelenlegi klubja: TSG Hoffenheim
Nevelőedző: id. Szalai Attila
Csillagjegy: Bak
Családi állapot: nőtlen
Gyermekei: -
Szemszín: kék
Magasság: 192 cm
Testsúly: 83 kg































































