
A sinsheimi klub történetének harmadik legdrágább játékosaként Szalai Attilának balszerencsésen alakult a Bundesliga-bemutatkozása: a nyitóforduló 39. percében öngólt vétett, majd a Freiburg a szünetben Sallai Roland gólja után már 2-0-ra vezetett, ezután pedig Pellegrino Matarazzo vezetőedző a második félidőben már nem küldte pályára a védőjét.
Ez 2023. augusztus 19-én történt. Szalai Attila azóta is a Hoffenheim játékosa, de az elmúlt két és fél évben csupán három bajnoki és négy kölcsönadás jutott neki a klub részéről.
Freiburgban 2024 tavaszán három mérkőzésen (amelyek közül az elsőn szintén egy szerencsétlen hibát vétett) 101 játékpercet, a Standard Liége-nél 2025 tavaszán sérülések miatt is öt találkozón 334 minutumot, a Kasimpasánál pedig 2025 második felében tizenöt összecsapáson 1163 percet kapott. Amikor Belgiumba került, a másfél évvel korábbi 15 millió euróról a kilencedére esett vissza a piaci értéke, de az Isztambulba való visszatérése után úgy tűnt, ismét magára talál.
Szalai Attila a török klubnál töltött elmúlt fél évben csapatkapitány is lett, és itt tényleg újból megvillantotta a Fenerbahce-korszakában látott teljesítményét. Voltak ugyanakkor egyéb gondok a háttérben: januárban betegség miatt nem játszott, továbbá Csoboth Kevinhez és Varga Kevinhez hasonlóan vele szemben sem a szerződésben szerepelteknek megfelelően teljesítette a pénzügyi feltételeket a klubja, így idő előtt távozott a Kasimpasától. Kedden az is kiderült, hogy az idény végéig kölcsönben a lengyel Pogon Szczecin játékosa lett.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!