Ez pedig azt is eredményezte, hogy Marco Rossi korábbi alapembere a válogatottból is kiszorult, a legutóbbi idényben az is többször előfordult, hogy Szalai Attila még a keretbe sem kapott meghívót.
Szalai Attila: Bundesliga után újra Törökország?
Korábban beszámoltunk róla, a Hoffenheim nem tart igényt a magyar válogatott védő szolgálataira. A Kasimpasánál azonban ismét állandó lehetőséghez juthatna.
A török klub kerete viszonylag fiatal, és a piaci értéke meghaladja a 33 millió eurót. A klub célja, hogy tapasztaltabb játékosokkal erősítse meg a hátsó alakzatot, és Szalai korábbi, Törökországban, a Fenerbahcénál eltöltött sikeres időszaka alapján ideális jelöltnek tűnik. A rendszeres játéklehetőség nemcsak a klub szempontjából lehet előnyös, hanem a védő számára is, aki így újra eséllyel pályázhatna a magyar válogatott kezdőcsapatába kerülésre.
A 47-szeres válogatott védő 2021 januárja és 2023 nyara között 117 mérkőzésen lépett pályára a Fenerbahce színeiben, és az évek során a csapat kulcsjátékosává nőtte ki magát. Ebből a szempontól logikus lépés lenne, ha a 27 éves játékos Törökországban próbálna új lendületet adni a karrierjének.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!