A nemzeti főcsoport (NFC) fináléjával kezdődött az NFL szezonjának utolsó előtt fordulója. Az első kiemelt Green Bay Packers meglepetésre átadta az első támadás jogát a Tampa Bay Buccaneersnek, Tom Brady pedig azonnal meg is szerezte a vezetést a Mike Evansnek dobott touchdown-passzával.
A címvédő simán, a rendező nagy küzdelemben jutott döntőbe
Kialakult az idei Super Bowl párosítása. A Kansas City Chiefs a Tom Brady vezette Tampa Bay Buccaneers ellen kísérelheti meg a címvédést, magyar idő szerint február 8-án, hajnalban. A Tampa lett az NFL első csapata, amely hazai pályán játszhatja a nagydöntőt.

A döntés meglepő volt, hiszen a Packers az egyik legnagyobb erősségét, az előny és az óra kontrollálását egy pillanatig sem tudta használni. Bár 7-7-nél még egyenlített a hazai csapat, az első félidőben egyértelműen a Buccaneers játszott jobban, ráadásul az utolsó pillanatban újabb óriási touchdownt szerzett.
A második félidő elején 28-10-re ellépett a Buccaneers, utána azonban több hibát is elkövettek a vendégek, és bár a Packers nem tudta valamennyit kihasználni, szorossá tette a hajrát. Két perccel a vége előtt, az egyenlítés kapujában azonban előbb a sztárirányító, Aaron Rodgers remegett meg, majd ennek hatására Matt LaFleur vezetőedző hozott rossz döntést, az értékesített mezőnygóllal már semmire nem ment a Green Bay, 31-26-os győzelmével a Tampa készülhet a Super Bowlra.
Méghozzá az NFL történetében első csapatként hazai pályán vívhatja a nagydöntőt a floridai csapat, amely korábbi egyetlen Super Bowlját 2003-ban nyerte meg. Azóta viszont tizennyolc éven keresztül nem nyertek meccset a rájátszásban, sőt 2008 óta idén először vívhattak playoff-meccset. Ezzel szemben a Packers a kiegyensúlyozottság megtestesítője volt az elmúlt évtizedben, egy kivétellel mégsem tudták mindezt Super Bowl-részvételekre váltani.
Tom Brady a tizedik Super Bowljára készül. A New England Patriots színeiben hat döntőt megnyert, hármat elveszített. Aaron Rodgers és a Packers viszont a 2011-es Super Bowl-győzelem óta zsinórban negyedik alkalommal is elbukott a nagy meccs kapujában.

A címvédő Kansas City Chiefs izgalommentesebb meccsen jutott a Super Bowlba az amerikai főcsoportból (AFC), pedig a találkozó elején a Buffalo Bills szerzett 9-0-s vezetést. Ez nem zavarta meg a Chiefst, amely a második negyedben elért 21 ponttal lényegében eldöntötte a találkozót, a Billsnek nem volt reális esélye a visszakapaszkodásra.
A múlt héten elszenvedett agyrázkódás egyáltalán nem látszott meg a fiatal sztárirányító, Patrick Mahomes játékán. Mahomes Brady óta (2005) az első NFL-irányító lehet, aki címvédésre vezeti csapatát.
NFL, főcsoportdöntők
NFC: Green Bay Packers (1.)–Tampa Bay Buccaneers (5.) 26-31
AFC: Kansas City Chiefs (1.)–Buffalo Bills (2.) 38-24
Super Bowl
Tampa Bay Buccaneers–Kansas City Chiefs (február 8., 0.40)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ronnie O’Sullivan elképesztő kunszttal zárta le a vergődését
Kialakult az elődöntő párosítása a Crucible Színházban zajló sznúker-világbajnokságon.

Hatgólos őrület a Barcelona és az Inter BL-elődöntőjében varázslatos találatokkal + videó
Az olaszok már a harmincadik másodpercben megszerezték a vezetést idegenben.

Cristiano Ronaldo már Ázsiában is súlytalan, ezt nehéz lesz lenyelnie + videó
Az Al-Nasszr esetében ismét kiderült: nem minden a pénz.

Donciccsal elbántak a bírók, újra csodát várnak LeBron Jamestől
A bajnoki címről álmodozó Los Angeles Lakers szuperduójára szinte lehetetlen feladat vár.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szijjártó Péter az Origónak: Az európai vezetők abban érdekeltek, hogy a háború minél tovább tartson

Elárulta Tasnádi Péter, hogy mire számíthat a börtönben Gyárfás Tamás

Pusztító kánikula vár ránk: így készülhetünk fel rá

Szja-bevallás: bejelentette a NAV elnöke – mostantól életbe lépett az ingatlanokat érintő változás

Májusi pénzhoroszkóp: ennek a 4 csillagjegynek pénz üti a markát

Gyárfás Tamás megtört: "Ez az életem. Ennyi volt"

Megfutamodott Kollár Kinga

Hibázott a Manchester United edzője az Európa-liga elődöntő előtt?

Magyar Péter hatalmas öngólt lőtt, nagyot hibázott

Eredményt hirdettek, íme a legnépszerűbb magyar rock zenekar

Megvan, mikor helyezik örök nyugalomra a kislányt, aki meghalt, miután belesett a telefonja a fürdővízbe

A spanyolországi áramszünet valódi oka
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ronnie O’Sullivan elképesztő kunszttal zárta le a vergődését
Kialakult az elődöntő párosítása a Crucible Színházban zajló sznúker-világbajnokságon.

Hatgólos őrület a Barcelona és az Inter BL-elődöntőjében varázslatos találatokkal + videó
Az olaszok már a harmincadik másodpercben megszerezték a vezetést idegenben.

Cristiano Ronaldo már Ázsiában is súlytalan, ezt nehéz lesz lenyelnie + videó
Az Al-Nasszr esetében ismét kiderült: nem minden a pénz.

Donciccsal elbántak a bírók, újra csodát várnak LeBron Jamestől
A bajnoki címről álmodozó Los Angeles Lakers szuperduójára szinte lehetetlen feladat vár.