– Amit tudunk, azt mind megmutattuk, ezért nem hibáztathatok senkit a vereségért. Megvoltak a helyzeteink, ügyesen birtokoltuk a labdát és jól kihasználtuk a területet. Ha így folytatjuk, hamarosan szerencsénk lesz – bizakodott Dárdai Pál, miután a Hertha tegnap este 1-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Bayern Münchentől.
Legalább egy pontra rászolgáltak volna a berliniek, akiknek két ziccerük is volt a mérkőzésen. Az elsőt Manuel Neuer védte, a másodiknál pedig a 89. percben Matheus Cunha a kapu mellé emelte a labdát.

– Talán rövid volt a visszatérésem, de jó érzés volt újra pályára lépni – árulta el a világbajnok Sami Khedira, akit a 81. percben cserélt be Dárdai a Herthába, amelyben 3926 nap után szerepelt először a Bundesligában. – Az eredménnyel nem lehetünk elégedettek. Ismertük a Bayern erősségeit és gyengeségeit is, utóbbiakat néhányszor sikerült kihasználnunk, de sajnos nem voltunk eléggé határozottak a kapu előtt. Ugyanakkor ha így játszunk tovább, a következő hetekben pontokat fogunk szerezni.
Hogy mennyire nem volt könnyű dolga a Bayernnek, arról a csapat sztárja, Thomas Müller beszélt a lefújás után. A német támadó ráadásul Dárdai Pált is kiemelte. – Amikor kimentünk bemelegíteni a pályára, és láttuk, hogy csillog a fű, tudtuk, hogy kemény feladat vár ránk – fogalmazott Müller, utalva arra, hogy nedves volt a játéktér, a meccs alatt havazott is. – Dárdai Pál csapatai minden egyes négyzetcentiméterért küzdenek, és most is láthattuk, mennyire elkötelezettek voltak a berliniek. Nem sziporkázhatunk minden meccsen, de feltűnő, hogy egyre több kapott gól nélküli meccsünk van. Mélyebben védekezünk, Manuel nagyszerűen véd, és persze néha egy kis szerencse sem árt.
Ha a meccsen volt is szerencséje a Bayernnek, utána nem: csak reggel tudtak Berlinből tovább repülni a dohai klubvilágbajnokságra, több mint hét órát vesztegeltek a reptéren, és a gépen töltötték az éjszakát.