Egy ország ünnepli a kapust, akinek rémes debütálását a száműzetése követte
A Bayern elleni hős első és második Bundesliga-mérkőzése között bő tizenegy év telt el, egy sorsdöntő tizenegyespárbajban négy lövést is kivédett.
A Bayern elleni hős első és második Bundesliga-mérkőzése között bő tizenegy év telt el, egy sorsdöntő tizenegyespárbajban négy lövést is kivédett.

Harry Kane büntetőből mentett egy pontot a Bayern Münchennek az utolsó percekben.

Az idényben már a harmadik BL-rekord került Lennart Karl neve mellé, de edzője szerint nem ez volt a legjobb meccse.

A bajorok immár 37 alapszakasz- és csoportmeccs óta veretlenek hazai pályán a Bajnokok Ligájában.

A müncheniek exliverpooli játékosa újabb eltiltást kapott, Schäfer András Dárdai Bencéék otthonában lépett pályára.

A fővárosi csapat ezúttal a Német Kupában tréfálná meg a Bundesliga egyeduralkodóját

A bajorok előnye így is nyolc pont a második helyezett RB Leipzig előtt.

A németek kapusának hibája döntő volt.

Uli Hoeness nem hisz a Liverpool korábbi legendás edzőjének a lipcsei szerepvállalását illetően.

Négy forduló után a Bayern München vezet 12 ponttal, de a kihívók ott loholnak a nyomában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus élesen bírálta a Tisza „brutális balos megszorítócsomagját”, és úgy fogalmazott: ilyen helyzetekben nem menekülni, hanem válaszolni kell.

Tizenhárom program, intézkedés valósult meg.

A budapesti Fidesz elnöke szerint a főváros pénzügyi helyzete körül ellentmondásos nyilatkozatok hangzanak el, de a trolik és buszok közlekedése biztosított.

A frakció a BKV-buszok állapotának felülvizsgálatát és a migrációs paktum elutasítását is napirendre tűzné az év utolsó közgyűlésén.

Oroszországot provokálják, Európát pedig közvetlen konfliktusba sodornák.

Pontos tervek vannak.

Zárt ajtók mögött.

A már sokszor megálmodott csillagközi utazásnak rendkívül kemények a fizikai korlátai.

A temetkezési igazgató hibája miatt perel a feldúlt család.

Szívszorító videó került elő a hősies tettről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.