időjárás 3°C Balázs 2023. február 3.
logo

Burián Katalin és Kapás Boglárka bronzérmes zárásként

Magyar Nemzet
2021.05.23. 19:42
Burián Katalin és Kapás Boglárka bronzérmes zárásként

A budapesti úszó Európa-bajnokság záró napján Milák Kristóf 100 pillangón aratott győzelme után is összejött még két magyar dobogós helyezés. Burián Katalin és Kapás Boglárka is harmadik lett a mai döntőkben, Verrasztó Dávid 2010 óta tartó nagy sikersorozata ugyanakkor megszakadt.

Milák Kristóf aranyérme után további magyar érmekkel zárult az Európa-bajnokság. Burián Katalin az Eb előtt mesélt a depressziójáról, amely azután alakult ki, hogy a 2016-os riói olimpia előtt kitették a magyar küldöttségből a szabálytalan körülmények között jobb időt úszó György Réka miatt. Azóta már a 2018-as Eb-n bizonyított Burián, amelyen bronzérmes lett 200 háton, és a mai döntőben ugyanezt a bravúrt ismételte meg.

Ugyan az egyéni rekordját nem tudta megdönteni, három éve 2:07,43-mal volt harmadik Glasgow-ban, most pedig ennél négy tizeddel lassabb volt, de ezúttal nem az Eb az év fő versenye, hanem a tokiói olimpia. Burián mellett Szabó-Feltóthy Eszter a hetedik helyen végzett a fináléban.

– Örülök, hogy végre vége van az Eb-nek, nagyon fáradt vagyok, nem tudom, hogy csináltam végig ezt az úszást – nyilatkozta Burián Kata. – Nehéz az utolsó napon úszni a fő számodat, amikor a fél csapat már hazament. De Budapesten mindenképpen fel akartam állni a dobogóra, akkor is ha belepusztulok.

Aranyeséllyel vártuk a férfi 400 vegyes döntőjét, amelybe Verrasztó Dávid, a legutóbbi három Eb bajnoka jutott be a legjobb idővel délelőtt. Ráadásul a másik magyaré, Bernek Péteré volt a második legjobb eredmény az előfutamokban. A táv első felében mindketten a dobogós helyeken csatáztak, ahogy azt várni lehetett, azonban a hajrára elfáradtak, így végül nem jött össze az újabb magyar érem.

Az orosz Ilja Borodin junior világcsúccsal nyerte meg a döntőt, Verrasztó a negyedik, Bernek a hatodik helyen végzett. Ezzel megszakadt Verrasztó 2010 óta tartó nagy sorozata, hiszen azóta minden Eb-n dobogós volt 400 vegyesen.

Az Eb utolsó magyar érdekeltségű számában azonban újra magyar állt fel a dobogóra. A női 400 gyors fináléjában erre Kapás Boglárka és Késely Ajna is esélyes volt, 300 méter után holtversenyben fordultak, és az utolsó két hosszon egymással csatáztak az éremért. Kapás bírta jobban a végét, aki így teljessé tette az éremkollekcióját: a 200 pillangó aranya és a 4×200-as gyorsváltóval elért ezüst után bronzot is szerzett az Eb-n. Késely pedig a negyedik helyekből triplázott, hiszen az 1500 és a 800 gyors után 400-on is csak egy hajszál választotta el a dobogótól.

Európa-bajnokság, a vasárnapi döntők győztesei és magyar helyezettjei:

Női 50 pillangó: 1. Ranomi Kromowidjojo (holland, 25,30). Férfi 50 gyors: 1. Ari-Pekka Liukkonen (finn, 21,61). Női 50 mell: 1. Benedetta Pilato (olasz, 29,35). Férfi 100 pillangó: 1. Milák Kristóf (50,18), 8. Szabó Szebasztián (51,86). Női 200 hát: 1. Margherita Panziera (olasz, 2:06,08), 3. Burián Katalin (2:07,87), 7. Szabó-Feltóthy Eszter (2:10,19). Férfi 400 vegyes: 1. Ilja Borodin (orosz, 4:10,02), 4. Verrasztó Dávid (4:12,15), 6. Bernek Péter (4:14,33). Női 400 gyors: 1. Simona Quadarella (olasz, 4:06,86), 3. Kapás Boglárka, 4. Késely Ajna. Férfi 4×100 vegyes váltó: Nagy-Britannia (3:28,59). Női 4×100 vegyes váltó: 1. Nagy-Britannia.

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.