időjárás 4°C Miklós 2022. december 6.
logo

Egy fiatal magyar mindenkivel feltörölte a szőnyeget, irány Tokió!

Magyar Nemzet
2021.05.08. 20:07
Egy fiatal magyar mindenkivel feltörölte a szőnyeget, irány Tokió!

A birkózók szófiai olimpiai kvalifikációs versenyén a kötöttfogás 97 kg-os súlycsoportjában a 21 éves Szőke Alex mindhárom ellenfelével feltörölte a szőnyeget, így utolsó esélyét megragadva kijutott a tokiói ötkarikás játékokra.

Birkózóink a meglevő öt tokiói kvótánkhoz csütörtökön és pénteken sem tudtak hozzátenni, szabadfogásban és nőknél is hiába próbálkozott három-három versenyzőnk, ezután pedig szombaton kötöttfogásban is három indulónk lépett szőnyegre a szófiai világkvalifikációs tornán. A sportágban ez az utolsó verseny, amelyen kvótákat osztanak, ehhez minden súlycsoportban döntőbe kell jutni.

A 60 kg-ban Kecskeméti Krisztián, a 97 kg-ban Szőke Alex, 130 kg-ban pedig Varga Ádám próbálkozott, s ebben a három súlycsoportban 25, 21 és 19 induló volt. Kecskeméti már a 16 közé jutásért 4-1-re kikapott az észt Helary Maegisalutól, s Varga sem jutott be már a tizenhatba, 3-2-re maradt alul az Ázsia-bajnokságokon többszörös érmes, kirgiz Murat Ramonovval szemben. A második menetben Varga előtt 2-3-as állásnál megvolt az esély, parterhelyzetből meg kellett volna pörgetnie ellenfelét, de nem tudta, a folytatásban pedig hiába ment előre.

Szőke Alex a nyolcaddöntőben kezdhetett, és itt magabiztosan, 9-0-ás technikai tussal verte a görög Laokratisz Keszidiszt. Az ESMTK 21 éves junior Európa-bajnoka látványosan aktívabb volt, s miután ellenfelét bő másfél perc elteltével passzivitásért intették, és parterhelyzetbe küldték, oda-vissza megpörgette kétszer, és ezzel idő előtt véget is ért a mérkőzés. Szőke a nyolc között sem kapott nehéz ellenfelet a spanyol Jesus Gasca személyében. S mintha Szőke Alex előző meccsét láttuk volna! Az összecsapás elején karberántásból levitte ellenfelét, majd miután intették a spanyolt, már 3-0-ra vezetett. A parterhelyzetben ezúttal is ellenállhatatlannak bizonyult, háromszor pörgette meg Gascát, 9-0-nál pedig megint véget ért a mérkőzés.

A fináléért, egyben az olimpiai indulásért az olasz színekben versenyző, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, 25 éves Nikoloz Kakhelashvilivel kellett megküzdenie, aki a versenyen az első kiemelt volt. Szőke Alex azonban tőle sem ijedt meg, nekiugrott, és a grúz származású ellenfelét másfél perc után intették is, s mehetett le parterhelyzetbe. Versenyzőnk először megpróbálta kiemelni, ami nem jött össze neki, de gyorsan váltott, a Szófiában már bevált pörgetéshez folyamodott. Kakhelashvilit csak kétszer tudta „meghengergetni”, de ezzel is 5-0-ra vezetett az első menet után. A másodikban neki is le kellett mennie parterhelyzetbe, s ő kiválóan védekezett. Bár az olaszok pontot reklamáltak, a videózás után ezt elutasították, a szabályok értelmében pedig az elveszített „óvás” a másik félnek egy pontot jelent. Ezután már csak eredménytelen tusakodás folyt a szőnyegen, a végére pedig az olasz-grúz teljesen elkészült az erejével, lépni is alig tudott. Szőke Alex végeredményben 6-1-re nyert, így kijutott a tokiói olimpiára, amit hatalmas ordítással nyugtázott még ott a szőnyegen, amit ezen a napon mindhárom ellenfelével feltörölt.

Az olimpiai bajnok szövetségi kapitány, Sike András tanácsai sokat segíthettek Szőke Alexnek
Fotó: Magyar Birkózószövetség/Róth Tamás

Válogatottunkból korábban kötöttfogásban Korpási Bálint (67 kg), Lőrincz Tamás (77 kg) és Lőrincz Viktor (87 kg), szabadfogásban az Oroszországból honosított Muszukajev Iszmail (65 kg), a nőknél Sastin Marianna (62 kg) harcolta ki a tokiói szereplés lehetőségét – hozzájuk csatlakozott hatodikként Szőke Alex.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.