Liu Shaoang is fájdalmas büntetést kapott, Kínában most nagyon mérgesek + videó
Kanada tarolt hazai pályán, hét aranyat otthon tartott a rövid pályás gyorskorcsolyázók vk-versenyén.
Kanada tarolt hazai pályán, hét aranyat otthon tartott a rövid pályás gyorskorcsolyázók vk-versenyén.
Együttesünk csütörtöktől vasárnapig Debrecenben sorrendben Kamerun, Svédország és Japán ellen lép pályára.
Ezek lesznek a 2024-es esztendő legfontosabb sporteseményei – idén is több világversenynek adunk otthont.
A vívók olimpiai kvalifikációs sorozatában három csapatunk is megerősítette kvótát érő pozícióját.
Magyarországnak asztaliteniszben öt-hat év múlva világszinten is meghatározó nemzetnek kell lennie.
Az indiai Mumbaiban vasárnaptól keddig rendezik meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlését.
Jelenleg hivatalosan ötvennyolc magyar sportoló részvétele biztos a jövő évi ötkarikás játékokon.
Hvatalos, hogy versenyzőnk az ugrás döntőjében szombaton elért nyolcadik helyével olimpiai kvótát szerzett.
Bácskay Csenge jó eséllyel olimpiai kvótát szerzett, és pédaképe, Simone Biles mellett ülhetett a lihegőben.
Válogatottunk a spanyol és a japán együttessel, valamint az amerikai előselejtező első helyezettjével meccsel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kormányzás kezdete óta 1160 mentőgépkocsit cseréltek le, az autók átlagéletkora hat év alá csökkent.
Gyermekpornográf képeket tárolt és cserélt.
Digitális harcosok és közéleti arcok Zánkán.
Surányi György megszüntetné a kilencszázalékos adókulcsot.
Putyin budapesti tárgyalásáról vitázik Európa.
Trump azt követelte, hogy Zelenszkij egyezzen bele a donyecki régió átadásába.
Az amerikai elnök bizakodó.
Golovin Vlagyimir szerint a második félidő korrekt volt, a napokban alig tudott edzést tartani.
Változás jön keddtől az üzemanyag árában.
A sorozatos kudarcok után a pótselejtező jelentheti az utolsó esélyt a vb-részvételre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.