
Hosszú Katinka formája nagyot javult a márciusi ob óta, s az már biztosnak tűnik, hogy Tokióban újra az érmekért harcol majd. Hogy azon belül az aranyakért, az még kérdéses. Az Eb első napján a világ idei legjobb idejével nyerte meg a 400 vegyest, ami mindenképpen reménykeltő, de garanciát nem jelent az olimpiai sikerre.
A 4:34,76-os idő egyrészt nyolc másodperccel elmarad a Rióban úszott világrekordjától, másrészt csak júniusban kerül sor az amerikai és az ausztrál válogatókra, amelyeken Hosszú igazi riválisai indulnak majd, tehát róluk csak ott derül ki, hol tartanak. Például a 19 éves, ausztrál Kaylee McKeown decemberben 4:32,73-at úszott, s azóta vélhetően sokkal rosszabb nem lett, hiszen ő is Tokióra készül.
Másik kedvenc számában, 200 vegyesen Hosszú Katinka nagy sorozata megtört. A 2010-es Eb-n szerepelt először a szám Eb-döntőjében, és azóta mindig ő nyerte meg azt, ám zsinórban a hatodik diadal már nem jött össze, ezúttal csak bronzérmes lett.
Ő maga pozitívan nyilatkozott a futam után, de azt rögzíthetjük, hogy Rióval ellentétben nem lehet elvárás Hosszútól az aranyérem Tokióban. Képes lehet rá, de bármilyen érem már siker lenne.
Az Eb üde színfoltja volt Kapás Boglárka, aki fő számában, 200 pillangón magabiztosan védte meg a címét, bár azt ő maga is elmondta, hogy ami ebben a mezőnyben elég volt a sima sikerhez, az az olimpián legfeljebb a döntőhöz lesz az. A győztes ideje, a 2:06,50 új egyéni csúcs volt, de Tokióban várhatóan 2:05-tel kezdődő idő kell majd az éremhez. Mindenesetre Kapás formája biztató, amit jelez, hogy az Eb végére sem fáradt el, az utolsó napon bronzérmes lett 400 gyorson.

A negyedik Európa-bajnokunk Szabó Szebasztián volt, de az 50 pillangó nem szerepel az olimpia programjában, így tőle reálisan érmet nem remélhetünk Tokióban. S igazából Milákon, Hosszún és Kapáson kívül másvalaki olimpiai dobogójára nem mernénk nagy tétben fogadni. Persze vannak, akik odaérhetnek, mint például Kenderesi Tamás 200 pillangón Milák mögött, bár most az Eb-döntőben Sós Csaba szövetségi kapitányt is meglepve (nem a jó értelemben) csak harmadik lett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!