Kapás Boglárka és Hosszú Katinka 200 pillangón aratott kettős győzelme után is számítottunk arra, hogy magyarokat láthatunk ma a dobogón a Duna Arénában. A férfi 200 vegyes döntőjében a múlt és a jövő bizonyította, hogy még, illetve már ott a helyük Európa élmezőnyében, de ezúttal ez sem Cseh László, sem Kós Hubert esetében nem párosult éremmel.
Cseh László kicsit puskaporos hangulatban készült az Eb-re, hiszen hiába rendelkezett olimpiai indulásra feljogosító idővel a 2019-es vb-ről, a szövetségi kapitány függőben tartotta a tokiói indulását az ob után. A 35 éves klasszis nem magát a döntést, hanem azt vette zokon, hogy Sós Csaba nem ült le megbeszélni vele a dolgot. Azt már a szövetségi kapitány tisztázta a döntő előtt, hogy a súrlódást meg fogják oldani, és a mostani teljesítménye alapján Cseh természetesen ott lehet az olimpiai csapatban.

Erre a 200 vegyes döntőjében is ráerősített, amelyben féltávnál még az első helyen állt. A végét nem bírta úgy, mint a fénykorában, de minden rutinja benne volt abban, hogy Kóst megelőzve a negyedik helyen végzett, nyolc tizeddel lemaradva a dobogóról. Így nem valószínű, hogy lesz több Eb-érme az eddigi 23-nál, ami mindenképpen tiszteletet parancsol: Cseh a második helyen áll az örökranglistán az orosz legenda, Alekszandr Popov (26) mögött.
– Örülök a negyedik helynek, mondjuk jó lett volna 1:58-on belül úszni, de most jó ez így – értékelt Cseh László, aki korábban úgy fogalmazott, csak akkor megy az olimpiára, ha ott esélye is lesz a jó szereplésre. – Visszajelzésnek mindenképpen jó volt az Eb, de az edzőmmel még meg kell beszélnem, hogyan kellene folytatnom a továbbiakban.

S akkor a másik magyar, akié a jövő. Előre tudtuk, hogy Kós Hubert lehet az Eb egyik magyar meglepetése. A 18 éves úszó az első felnőtt világversenyére rögtön nem is annyira titkos esélyesként érkezett, hiszen a márciusi ob-n például jobb időt úszott (1:57,58), mint Cseh a 2019-es világbajnokságon. Ezt folytatva a mostani döntőbe az első helyen, nem mellesleg juniorvilágcsúccsal jutott be. Azzal az idővel (1:56,99) Kós a fináléban megszerezte volna a bronzérmet, de neki éppen az hiányzott, ami Csehnek megvan: a rutin. A döntőzést is tanulni kell, biztos végez még előrébb.